2024. március 29., péntek

Felújították az iskola tetőszerkezetét

A zentai Petőfi Sándor Általános Iskolában ezentúl nem kell tartani a beázástól
Az elvégzett munkálatokat az önkormányzat illetékesei is megtekintették (Horváth Zsolt felvétele)

Az elvégzett munkálatokat az önkormányzat illetékesei is megtekintették (Horváth Zsolt felvétele)

Az elmúlt hetekben számottevő felújítási munkálatok zajlottak a zentai Petőfi Sándor Általános Iskolában, ahol az intézmény épületének tetőszerkezetén kellett javításokat végezni annak érdekében, hogy a jövőben elkerüljék az esetleges beázásokat. A munkálatok befejezését követően ellátogatott az iskolába Juhász Attila, a községi tanács oktatással és művelődéssel megbízott tagja és Homolya Ákos, a tanács városrendezéssel és civil szervezetekkel megbízott tagja.

Gordán Kolos, az iskola igazgatója elmondta, még februárban, egy kiadós esőzés után vették észre, hogy beázik a tető, és már akkor zöld utat kaptak a felújításra, ám a járványhelyzet miatt el kellett halasztaniuk, így csak szeptember folyamán került rá sor. Nyolcvan méter hosszan cserélték ki a fedőelemeket, összesen mintegy 160 elemet helyeztek el – hangsúlyozta az iskola igazgatója, aki abbéli reményének is hangot adott, hogy ennek köszönhetően a tél beálltával nem ázik majd be az iskola padlása.

Az általános iskolában most zajlik a Zöld napok környezetvédelmi programsorozat, amelynek keretében a diákok, a szüleik és vállalatok segítségével különféle újrahasznosítható anyagokat gyűjtenek, amelyeket egy átadóhelyre visznek, és az így befolyt összegből igyekeznek majd még zöldebbé tenni az oktatási intézményt: fák ültetését, illetve padok kihelyezését tervezik, a főbejáratnál pedig rózsafákat szeretnének ültetni. Nemrég a tartományi sporttitkárságtól kapott támogatásból sportfelszerelést is tudtak vásárolni.

A tetőt önkormányzati támogatásból újították fel. Ennek kapcsán Juhász Attila kiemelte, hogy a Petőfi Sándor Általános Iskolában nagyobb beruházásra most nem volt lehetőség, a működtetéshez szükséges intézkedéseket viszont mindegyik községbeli tanintézményben elvégezték, valamint a fűtéshez és a munkavégzéshez szükséges feltételeket is biztosították. A tetőszerkezet felújítása 300 000 dináros beruházás volt. Juhász Attila hozzátette, hogy a jövő évi terveik között szerepel egy újabb iskola teljes körű felújítása, ahogyan az korábban a Zentai Gimnázium és a Thurzó Lajos Általános Iskola esetében is történt.