2024. március 29., péntek

Művelődési maraton városszerte

A Selyemgyár Művelődési állomáson ma 18 órakor nyitják meg a Francia Akadémia által odaítélt Prix Paul-Louis Weiller díjjal kitüntetett neves, fiatal, szerb festő, Vladimir Lalić Voir à travers moi / You see through me elnevezésű kiállítását.

A közönség által idáig még nem látott képeketmutatnak be, amelyeket plexiüvegre festett. A párizsi, New York-i, szingapúri és belgrádi kiállításait követően a művész munkái most Újvidéken is megtekinthetőek, amelyek hang- és vizuális effektusokkal nyújtanak még nagyobb élményt a látogatóknak. A kiállítást november 10-éig láthatja a közönség. Szintén a Selyemgyár állomáson mutatják be pénteken 19 órakor a Maradok maradni című előadást, amely a migráció kérdésével és a szülőhely elhagyásának témájával foglalkozik. A projekt megálmodójaElor Emina színésznő, az előadás a költészet mellett dokumentumszövegeket és zenei effektusokat is tartalmaz. A járványhelyzetre való tekintettel a színdarabot a szervezet Facebook-oldalán élőben is követhetik majd az érdeklődők.

Az Egység Művelődési Állomáson ma 18 órakor Képzőművészeti-oktatói műhelymunkát szerveznek gyermekeknek, melynek keretein belül a legkisebbek megismerkedhetnek különféle rajztechnikákkal és a helyes ábrázolás módszereivel. A műhelymunkán való részvétel ingyenes, jelentkezni a radioniceudvorcu@gmail.com email-címen lehet. Szintén az Egységben lépnek fel holnap 20.30-kor a Melanija Bugarinović és lánya Mirjana Kalinović-Kalin alapítványának a 2019/2020-as évi ösztöndíjasai. Az alapítvány célja a fiatal, vokális művészek támogatása és fejlődésük lehetővé tétele.

A Malom Művelődési Állomáson holnap 19.30-kor mutatják be a Tinédzser limonádé című előadást, amelyre a korlátozott hely miatt az office@nsdkc.rs email-címen lehet jelentkezni.