Az 1956-os magyarországi forradalom kirobbanása meglepte a világot: hidegháború közepette Közép-Európában egy nép felkelt, hogy kivívja szabadságát és nemzeti függetlenségét. Noha a komoly fenyegetést jelentő szuezi konfliktus hírei uralták a híradásokat, a budapesti események nagy izgalmat keltettek a határon túli magyarság körében is. A tájékoztatás szempontjából a környező országok közül a Jugoszláviában élő magyarság tájékozódhatott legjobban a magyarországi eseményekről, elsősorban a Magyar Szónak köszönhetően.
A forradalommal kapcsolatos első híradás a lap hasábjain 1956. október 25-én, a Nagy Imre miniszterelnök felhívása a rend helyreállítására című cikkel kezdődött. A lap ekkor a beérkezett hírügynökségi jelentések, valamint a budapesti rádió híradásai alapján részletesen beszámolt az október 23-ai és 24-ei eseményekről. A szovjet csapatok segítségét kérték cím alatt a budapesti rádió jelentésére hivatkozva közölték, hogy a szovjet csapatok fegyveresen is beavatkoztak a felkelés elfojtásába.
A Magyar Szóban 1956. október 27-én jelent meg a jugoszláv kormány első hivatalos hírmagyarázata, amelyben a jugoszlávok üdvözlik a magyar kormány lépéseit. A lap október 28-ai száma már a megnyugvásról számolt be. A Megalakult az új magyar kormány című cikkben a budapesti rádió híradására hivatkozva jelentették, hogy Nagy Imre kormányt alakított, valamint hogy a harcok csillapodtak, de még tartanak a szovjet csapatok hadmozdulatai.
A lap október 26-ai száma már saját tudósítójának, Apró Mátyásnak az előző napi telefonjelentését közölte. Az újságíró október 25-én lépte át a jugoszláv–magyar határt azzal a szándékkal, hogy Budapestre utazik, de csak csupán Soroksárig jutott el, ahonnét visszafordították. Sikerült olyan személyekkel beszélnie, akik szemtanúi voltak a budapesti harcoknak, a Szeged és Budapest közötti úton pedig személyesen is látta a főváros irányába vonuló szovjet harckocsikat. Hogy lapját tudósítani tudja, Aprónak vissza kellett térnie Horgosra, mert nem működött a külföldre irányuló telefon-összeköttetés.
Apró a tudósítása leadását követően – még október 25-én az esti órákban – visszatért Magyarországra, és Kecskemétig utazott. Itt azonban az ottani harcok miatt a bekerített városban rekedt. Következő tudósítását csak október 28-ai keltezéssel közölte az 1956. október 29-ei számban. A cikkben – amelyet szintén Horgosról adott le – az október 26–27-ei kecskeméti eseményekről írt: a vörös csillagok, címerek leveréséről, a foglyok kiszabadításáról, majd az azt követő súlyos harcokról. Tudósításában kidomborította a „jószándékú, becsületes tömeg” és a „kisebb ellenforradalmi csoport” szerepét.
Az 1956. október 28-ai általános tűzszünetet kihasználva a tudósítónak sikerült Budapestre jutnia. A lap november 1-jei száma közölte Budapest utcáin című cikkét. Ez a jelentés hangvételében már lényegesen különbözik az október 28-aitól: szó sincs már ellenforradalomról és ellenforradalmi elemekről. Az újságíró következetesen forradalomról beszélt, kiemelve az ifjúság, a munkásság és a kommunisták részvételét. A szovjet csapatok kivonulása euforikus hangulatot eredményezett. Megalakult a koalíciós kormány, és szerveződtek a pártok. Megjegyezte, hogy a főváros közbiztonságát a rendőrség, a honvédség és a felkelők közös őrjáratai szavatolják, de több helyen sor került ÁVH-s tisztek meglincselésére. Nagyszámú új lap jelent meg. Apró kiemelte, hogy a felkelők nem kívánják a régi rendszer visszatérését, de még nem látnak egységes távlatot. Reményét fejezte ki, hogy a munkásosztály nem engedi ki kezéből sorsának irányítását, és hogy a szocialista demokráciáért vívott harcból az értelmiség is hathatósan kiveszi a részét.
Apró Mátyás következő tudósítása a lap november 2-ai számában jelent meg A magyar kormány felmondta a Varsói Egyezményt címmel. Leírta, hogy Nagy Imre miniszterelnök magához kérette Andropov szovjet nagykövetet. A tárgyalás során magyarázatot kért arról, hogy miért érkeznek újabb szovjet csapatok az országba. Közölte a miniszterelnök bejelentését, miszerint felmondják a Varsói Szerződést, valamint hogy semlegességük garantálását az ENSZ-től és a nagyhatalmaktól várják.
Az újságírónak a második szovjet fegyveres beavatkozás előtti utolsó tudósítása 1956. november 3-án jelent meg. Ebben lejegyezte a magyar emberek elképzelését a jövővel kapcsolatosan: „…Magyarországnak szabad, független, semleges országnak kell lennie, osztrák vagy svájci mintára. De a jugoszláv példát is emlegették, sőt volt közöttük olyan is, aki szerint Jugoszlávia, Magyarország és Lengyelország egy erős, semleges ország-csoport lehetne Európa szívében…”
A Magyar Szó 1956. november 8-a és december 3-a között Hét nap Budapesten címmel közölte Dobrica Ćosić szerb író folytatásos tárcáját, amelyet a belgrádi Borbától vettek át. A tárca Ćosić naplójegyzetei alapján íródott, amit budapesti tartózkodása során vezetett. Ćosić, a népfelszabadító háborút megjárt meggyőződéses kommunista 1956. október 23-án érkezett Varsóból Budapestre, a lengyelországi események mély hatást gyakoroltak rá. Az író optimistaként, bizakodva tekintett a szocializmus megújulására a népi demokratikus államokban. Budapestre egy nemzetközi írókonferencia résztvevőjeként, a Kultúrkapcsolatok Intézetének vendégeként érkezett. Magyar írótársai invitálására részt vett a Petőfi-szobornál szervezett nagygyűlésen. Zavarba ejtette a Kossuth-címer látványa, amelyet a nacionalizmus megnyilvánulásaként értékelt. Kételyeit növelte – noha antisztálinista volt – a Sztálin-szobrot ledöntő tömeg eufóriája, valamint a szovjetek kivonulását követelő jelszavak, amelyekben a sovinizmus feléledését vélte felfedezni.
Úgy látta, hogy a pártvezetőség erőtlen, ezért bizalmatlanná vált a magyar kommunisták elkötelezettsége iránt. Rettegés fogta el a magyarországi szocializmus és általában a szocializmus sorsáért. Csak akkor nyugodott meg, amikor értesült arról, hogy a jugoszláv vezetőség támogatja Nagy Imre kormányát.
Elítélte a kommunista vezetők elleni atrocitásokat és lincseléseket, felháborodottan számolt be a Köztársaság téri pártház ostromáról, amelynek során a felkelők karhatalmistákat gyilkoltak meg. Felismerte, hogy a felkelés egyik célja az ország függetlenségének kivívása, de véleménye szerint ezzel Magyarország szocialista jövőjét is felszámolták.
1956. október 31-én Budapestre jugoszláv segélyt szállító, majd Belgrádba visszatérő repülőgép fedélzetén hagyta el Magyarországot. Tárcája végkövetkeztetése józan: az 1956-os magyarországi eseményekről a történelem fog ítéletet mondani.
