2024. április 19., péntek

Lepkék mozaikkockákból

A rendezvény résztvevői

A rendezvény résztvevői

Szeretnek táncolni a gyerekek

Szeretnek táncolni a gyerekek

Mindenkinek volt feladata

Mindenkinek volt feladata

Mozaikpillangó

Mozaikpillangó

Az oktatók segítettek a munkában

Az oktatók segítettek a munkában

Az alkotáshoz nem kell más, csak papír, olló, ragasztó és egy kevéske jókedv

Az alkotáshoz nem kell más, csak papír, olló, ragasztó és egy kevéske jókedv

Harmadik alkalommal szervezett közös képzőművészeti műhelymunkát a szenttamási Gyöngy, a Fejlődésben Elmaradt Személyek Egyesülete és a belgrádi Art Centar Művészeti Központ. A társalgással és a barátkozással egybekötött rendezvényen részt vettek a nevelőszülőknél elhelyezett iskoláskorú gyermekek, továbbá a fogyatékkal élő felnőttek is.
Slavka Popić, a Gyöngy egyesület elnöke elmondta, a fogyatékkal élők és a művészek közös találkozóját tizedik éve szervezik meg, és minden év őszén egy-egy műhelymunka keretében közös témára hangolva alkotnak. Az elmúlt években különböző munkák születtek, például a múlt évi témához a motivációt Gion Nándor kárókatonái nyújtották, az idén viszont a mozaikkészítésre hangolódtak az érdeklődők.
− A résztvevők csoportokban dolgoznak, egy előre elkészített lapra elképzelésük szerint mozaikkockákból lepkéket készítenek, a legsikeresebb munkákat pedig a belgrádi Art központ Skadarlija utcai kiállítótermében állítjuk ki. A közös műhelymunka fő célja, hogy a fogyatékkal élők a sokszor téves előítéletektől eltérően bemutassák, bebizonyítsák, hogy képesek ugyanolyan értékes és maradandó dolgokat készíteni, mint mindenki más. Az alkotás mellett fontos a társalgás és a barátkozás, hiszen az inkluzív pedagógia az ép és a fogyatékos gyermekek nevelési eszményeinek egyenértékűként kell elfogadni – mondta Slavka Popić.
A belgrádi Emilija Marinković, az Újvidéken bejegyzett Art centar egyik alapítója kifejtette, a műhelymunka keretében minden évben különböző technikával dolgoznak, és ez már az alapoktól hozzájárul a kreativitás, a munkamódszerek kifejtéséhez és az új dolgok megismeréséhez.
− Minden alkalommal arra törekszünk, hogy valami újat tanuljanak, másképpen dolgozzunk, hogy kifejezésre jussanak képességeik, és persze a saját elképzelésük. Ma a lepkéhez fűződő témakörben alkotunk, hiszen egy olyan rovarról van szó, amely számtalan alakban és színben megtalálható, ebből kifolyólag pedig a résztvevők fantáziája is határtalan. Egyszóval, mindenki a saját elképzelését viheti a munkába – magyarázta a fővárosi festőművész.
Habina Martina, a Gyöngy egyesület egészségügyi ápolója és aktivitásvezetője elmondta, a tágság számára minden olyan aktivitás, ami az egyesületen kívül történik, nagyon sokat jelent.
− Tizedik éve szervezzük meg az Art központ szervezésével a művészeti műhelymunkát. Az idei téma a kollázs és a lepkék, pontosabban a résztvevők lepkét ragasztgattak kollázstechnikával. Hat csoportra osztottuk őket, mindenki kapott egy előkészített (kirajzolt) lepkét, amit a sajátkezűleg kivágott cetlikkel ragasztott körbe. A gyerekeknek lényegében minden olyan esemény, ami kihelyezi őket a napközi falai közül, nagyon sokat jelent. Igyekszünk továbbá más eseményeket is szervezni nekik, évente párszor kijövünk ide a tanyára is. Társalogni, kávézni, ha lehetséges, akkor akár egy ebédre is. Nekik ez nagyon sokat jelent – emelte ki Martina.