2024. április 20., szombat

Brnabić: Folytatni kell a harcot a koronavírus-járvány, de a szervezett bűnözés ellen is

Szerbia többé nem a vereségeiről, hanem a győzelmeiről ismert – hangsúlyozta expozéjában a köztársasági parlament mai alakuló ülésének kezdetén a kormányalakítással megbízott Ana Brnabić kormányfő. Mint mondta, az új kormány a politikai és gazdasági folytonosság kormánya lesz, és hat olyan célt tűz ki maga elé, amelyekről külön gondot fog viselni.Ezek a koronavírus-járvány elleni küzdelem, a Koszovóról folytatott párbeszéd, a szervezett bűnözés elleni harc fokozása, a jogállamiság megerősítése, a reformok gyorsabb végrehajtása és az ország gazdasági fejlesztése.

A Tanjug jelentése szerint Brnabić kijelentette, nehéz napok elé nézünk, melyben folytatni kell a harcot a koronavírus-járvány, de a szervezett bűnözés ellen is.

Szerbia teljesen más ország, mint amilyen 2017-ben volt, és gyökeresen más, mint 2014-ben volt. Nem olyan ország többé, amely történelmi vereségeket szenved, hanem győzedelmeskedni tud – mondta többek között a kormányfő expozéjában.

A régi–új kormányfő megjegyezte: megtiszteltetés számára, hogy második alkalommal kérhet támogatást az általa javasolt kormány programjához. Ugyanakkor a biztonsági szerveket Aleksandar Vučić államfő védelmére szólította fel.

Azzal fordulok a biztonsági szervekhez, hogy foglalkozzanak többet Vučić elnök védelmével, aki háborút indított a maffia ellen, ezért naponta érik támadások. Akik ezt teszik, hatalmas anyagi javakkal rendelkeznek, ezért még nagyobb erővel kell ellenük fellépni. Ezt saját feladatomnak is tartom – mondta többek között Ana Brnabić.