2024. április 16., kedd

Felújítják az ifjúsági klubot is

Nem tétlenkednek a felsőhegyi fiatalok

A Felsőhegyi Önkéntes Központ aktivistái a falu kultúrotthonának a kicsinosítása után elkezdték az épületben lévő pincehelyiség renoválását is. A helyiséget egykoron ifjúsági klubként használták az itt élő fiatalok.

Ősz Szabó Norbert és Vinter Alex (Horváth Zsolt felvétele)

Ősz Szabó Norbert és Vinter Alex (Horváth Zsolt felvétele)

– Annak idején édesapámék ide jártak le kikapcsolódni, diszkóhelyiségként tartották fenn. Akkoriban a falubeliek közül nagyon sokan jöttek ide szórakozni. Miután édesapám nemzedéke kinőtt az effajta kikapcsolódásból, az őt követő generáció képviselői egyszer ugyan felújították a pincehelyiséget, de azóta el lett hanyagolva – hangsúlyozta Vinter Alex, a felújítások kezdeményezője, aki társaival lassan hét éve időnként lejár a helyiségbe, s már régóta elkezdték dédelgetni azt az elképzelést, hogy rendbe hozzák. Ez idáig nem volt erre elegendő szabadidejük, most viszont eltökélték, hogy felújítják, és ifjúsági klubként kezdik el működtetni a művelődési otthon pincehelyiségét. Alexék kezdeményezését az önkéntes központ karolta fel, hogy a művelődési házon belül hivatalosan elkezdhessen működni az ifjúsági klub, így pályázni tudnak a felújításhoz és a működtetéséhez szükséges anyagi forrásokra. Ezért az őszi jótékonysági báljuk bevételét is e célra fordítják – nyilatkozta Ősz Szabó Norbert, a felsőhegyi civil szervezet vezetője.

Alexék a nyár folyamán elkezdték a felújítási munkálatokat, amihez a művelődési otthon renoválása után megmaradt festékeket használták fel. Az önkéntes központ úgyszintén nagyobb hangsúlyt szeretne fektetni a terem rendbetételére, hogy az megfeleljen a tizen- és huszonéves fiatalok igényeinek.

A pincében az újrafestés mellett különféle kőművesmunkákat kell majd elvégezni, felújítani az elektromos vezetékeket, korszerűsíteni a világítást. Emellett szeretnének beszerezni saját zenelejátszó berendezéseket, hangfalakat és számítógépet, illetve bevezetnék az internetet – mondta Alex, aki hangsúlyozta, hogy a pincehelyiséget nemcsak diszkóként, hanem közösségi térként is használni szeretnék a felsőhegyi fiatalok.

Az ifjúsági klubnak sikerült szereznie televíziót, így meccseket is nézhetnek majd. A készüléket Báló Rózsika zentai lakos adományozta a Felsőhegyi Önkéntes Központnak, aki Ősz Szabó Norbert szerint a médiamegjelenéseiken keresztül figyelt fel a szervezetük tevékenységére. Rózsika ezenkívül még számítógépasztalt ajándékozott a felsőhegyi fiataloknak. A civil szervezet aktivistái az ifjúsági klub felújítása mellett a gyűléstermüket is korszerűsíteni szeretnék, ahova szintén terveznek televíziót hozni, továbbá az épület wifihálózatát kialakítani.

– Nagyon jó lenne, ha Zenta városától kapnánk támogatást a működési költségeinkre, ezáltal fizethetnénk az internetet és a kábeltelevíziós csatlakozást, mivel ennek az itt élő fiatalok nagy hasznát vennék. A zentai vállalatoktól pedig használt laptopokat szeretnénk kérni – magyarázta Ősz Szabó Norbert, aki elmondta, a művelődési házon nagyjából befejezték a felújítási munkálatokat. Bábin Beáta, a szervezet táncszakosztályának a vezetője beszerzett két kerékpártartót a művelődési ház elé, amire nagy szükségük volt már. E szakosztály a közelmúltban szabadtéri táncbemutatót tartott, amelyre a falubeliek közül sokan látogattak el. Ezenkívül a civil szervezet megrendezte idei őszi jótékonysági bálját, a gyermekhét idején a hagyományos rajzversenyüket, decemberben pedig a szintén hagyományos karácsonyi kavalkádjukat szeretnék megtartani – mesélte a civil szervezet elnöke, aki a beszélgetés végén kiemelte, hogy nyitottak az aktivistáik rendezvényötleteire is.