2024. március 29., péntek

Kalandpark a strandon

Aki az elmúlt héten a Palicsi-tó mellett sétált, futott, kerékpározott, és ezen tevékenysége alkalmával elmerészkedett a víkend telepnél lévő homokos strandig, az könnyen észrevehette a talajból az ég felé törő kilenc hatalmas faoszlopot, amiket piros-fehér szalaggal is körülvettek. Az oszlopok funkcióját első ránézésre nem könnyű megállapítani, ám a legtöbben minden bizonnyal értesültek már arról, hogy egy jövőbeni kalandpark részét képezik.

Nebojša Daraboš, a Palics Park Kft. igazgatója a közelmúltban a médiának nyilatkozva mesélt erről a beruházásról, amely elmondása szerint a településre látogatók számára egy újabb kikapcsolódási lehetőséget nyújt.

(Fotó: Gergely Árpád)

(Fotó: Gergely Árpád)

– A Paprika csárda közelében épülő kalandparkkal a tópart ezen szakaszát szeretnénk még vonzóbbá tenni a turisták előtt. A munkálatok azért csak most kezdődtek el, mivel csak most kaptuk meg a pénzt, amit a Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Távközlési Minisztérium által kiírt pályázaton nyertünk a kalandpark kiépítésére. A munkálatok várhatóan 35 napot vesznek igénybe. Műhelyekben készítik elő a kalandpark elemeit, amiket azután itt állítanak össze – fogalmazott Nebojša Daraboš, aki azt is elmondta, hogy a Palicsi-tó körül lévő nyilvános vécéket is felújítják. A kisvendéglőnél és a homokos strandnál lévő toalettek teljesen megújulnak, illetve a rendelkezésre álló pénzösszegből a női strandnál lévő vécé renoválása is megkezdődik.

A kalandpark építése a subotica.com tudósítása szerint 12 millió dinárba kerül.

Az említett hírportál jelentése alatt többen is kifejtették véleményüket a beruházással kapcsolatban. A hozzászólók közül többen is elégedetlenek a helyszín megválasztásával. A kalandpark éppen a közkedvelt Paprika csárda és a tó között helyezkedik el, és ezzel rontja a kilátást a közkedvelt étterem felől, ugyanakkor többen azt nehezményezik, hogy éppen egy olyan helyet választottak a beruházás helyszínéül, amely közkedvelt volt a napozók előtt is. Másrészt többen azt jegyezték meg a kalandparkkal kapcsolatban, hogy annak a strandra való helyezésével a Palics Park üzemeltetői beismerték, hogy a tó vize sohasem lesz fürdésre alkalmas.