2024. március 29., péntek
ÓBECSE

Kedvezményekkel lehet majd csökkenteni a szemétdíjat

Szeptember elsejétől csaknem 18 százalékkal lett drágább a szemétdíj Óbecse község területén: a Tisza Mente-Óbecse Kommunális Szolgáltató Kft. számláin október óta a havi szemétdíj 543,40 dinár.

Jövőre nem emelkedik a szemétdíj (Fehér Rózsa felvétele)

Jövőre nem emelkedik a szemétdíj (Fehér Rózsa felvétele)

A vállalat indoklása szerint ennek a szolgáltatásnak az ára 2018 óta nem változott, a cég költségei viszont azóta emelkedtek: nőtt a minimálbér, drágábbak lettek a járművek tartalék alkatrészei, valamint az üzemanyag is, de az árakat azért is korrigálni kellett, mert a Botra szemétlerakó szanációja, a szemét szelektív gyűjtése és a tervezett szolgáltatásbővítés is többletköltséget jelent. Bár sokan úgy vélik, hogy a környező községekhez képest sokba kerül Óbecsén a szemétdíj, Fejes Zoltán igazgató ezt azzal cáfolta, hogy a községben gyakrabban (hetente) viszik el a háztartási hulladékot, mint több másik községben, és nem számolnak fel díjat az évi két lomtalanításért vagy a konténerek fertőtlenítéséért sem.

A háztartások költségeinek a csökkentése érdekében a Tisza Mente Kft. januártól két kedvezményt is bevezet: azok, akik a vállalat közösségi oldalán, honlapján, illetve applikációján keresztül vagy személyesen jelzik, hogy elektronikusan kérik a szemétszámlát, a jövő év első hat hónapjában 10 százalékos kedvezményt kapnak minden számla után, azok pedig, akik 15-éig teljesítik befizetési kötelezettségüket, 5 százalékos kedvezményben részesülnek.

– Ez utóbbi kedvezmény nemcsak a 2020. év első hat hónapjára vonatkozik, hanem hosszú távon lesz érvényes. Mi ezzel a két kedvezménnyel szeretnénk kompenzálni a szeptembertől érvényes áremelést. Annak, aki kihasználja ezeket a kedvezményeket, alacsonyabb lesz a számlája 2021-ben, mint amennyi volt 2019-ben vagy 2020-ban. Jövőre nem fog emelkedni a szolgáltatás ára – jelentette ki az igazgató.