2021. november 28., vasárnap

Tökfesztivál Temerinben

A XXIII. Dél-bácskai Tökfesztivál, amely dr. Berényi János professzor elképzelése alapján indult el huszonhárom esztendővel ezelőtt, napjainkra már nemzetközivé terebélyesedett. Az idei eseményegyüttes már tegnap megkezdődött, az iskolás gyermekek rajzkiállításának megnyitójával.

A rendezvény fénypontja csütörtökön lesz, amikor is a szervezők átveszik a vidéki kiállítóktól a tököket, ezt követően ünnepélyes megnyitórendezvényen vehetnek részt a látogatók. Az érdeklődők tökből készült hagyományos ételek és italokat kóstolhatnak, a kézművesek kiállítását is megnyitják, valamint az óbecsei Szivárvány Amatőr Festők helyszíni alkotásait is meglehet csodálni. A bíráló bizottság megméri a kiállított tökök súlyát, valamint kiválasztja a legszebb kompozíciót is. A Magyarok Kenyere programban részt vevő termelők részére köszöntő okleveleket osztanak majd ki, az előzetes programterv szerint ezután következik a Tökfesztivál eredményhirdetése.

 A temerini Tökfefesztivál korábban is sokakat, kicsiket és nagyokat egyaránt megmozgató eseménynek számított, az idén sincs ez másképp. Fotóink a tematikus rajzkiállításon készültek
A temerini Tökfefesztivál korábban is sokakat, kicsiket és nagyokat egyaránt megmozgató eseménynek számított, az idén sincs ez másképp. Fotóink a tematikus rajzkiállításon készültek

Ezt követően megcsodálhatjuk az óriásgörhét, amit azonnal felvágnak és szétosztanak Az esemény ünnepi részének végeztével egész napos művelődési és szórakoztató programok várják majd a látogatókat, emellett görhét és tökösrétest is lehet majd vásárolni, valamint a sörsátorban hagyományos birkapaprikást és a Kertbarátkör italait is megkóstolhatják az érdeklődők.