2024. március 29., péntek

Most már jöhet a gőzös

Takarítási akció Magyarkanizsán

A helyi közösség szervezésében szombaton nagytakarítási munkaakciót szerveztek Magyarkanizsán. Az önkéntes gereblye- és lapátragadók negyvennél is többen voltak, és fél nap alatt megszépítették a város széli környéket. A vasútállomás az elmúlt időszakban a migránsok miatt kapott nagyobb hangsúlyt, mert gyakran ott húzták meg magukat, mígnem a vállalat be nem rácsozta az ablakokat. A Szerbiai Vasutak feladata lenne a karbantartás, illetve a környék rendben tartása is, ám ez várat magára. A helyiek úgy döntöttek, nem lesznek restek és maguk takarítják ki a környéket, ami szép színfoltja is lehetne a városnak. A helyi közösség tanácsának újdonsült elnöke, Pálfi Ervin rögtön mandátuma legelején ezzel az akcióval startolt. A helyszínen egy pillanatra megállva elmondta, hogy nem ez lesz az egyetlen akció, amit elterveztek.

A munkaakcióban teljes erőbedobással, jó hangulatban dolgoztak az önkéntesek (Fotó: Puskás Károly)

A munkaakcióban teljes erőbedobással, jó hangulatban dolgoztak az önkéntesek (Fotó: Puskás Károly)

– A vasútállomás környékén szerveztük meg az önkéntesek segítségével a területrendezést, tisztítást, takarítást. A temető közelsége még inkább okot adott arra, hogy a közelgő mindenszentekre átjárhatóvá tegyük azt az szakaszt is, amely a vasútállomástól a temetőig vezet, mert igen sokan használják. A sötét, bokrokkal benőtt részt kitakarítottuk és hamarosan megvilágítást is fog kapni, aminek a környékbeli, ötödik kerületi lakók is minden bizonnyal örülni fognak, hogy nyugodtabban és biztonságosabban tudják használni az átkelőt. Az önkéntesek a város más területeiről is érkeztek, a számuk a negyven felé tendál, akik az interneten meghirdetett akcióra jelentkeztek – magyarázta Pálfi Ervin.

Közel harminc köbméter szemét gyűlt össze, amellett zöld ágak, levelek.

– Összeállt a helyi közösség csapata is, akikkel nagy terveink vannak. Az ötödik kerületben az útpadkát erősítjük majd meg, tavaszra pedig újabb közterületek karbantartására készülünk – mondta a magyarkanizsai helyi közösség tanácsának elnöke.

A szombati munkaakció sikeresen zárult, a környék valóban a szebb arcát mutatja, a helyiek pedig azt mutatták meg, hogy tudnak tenni saját környezetükért, most már jöhetne akár a gőzös is a vasútállomásra.