2024. március 29., péntek

Kettős ünnep

Bemutatót tart a Délvidéki Magyar Színjátszás Napján a szabadkai Népszínház Magyar Társulata

A járványügyi helyzet következtében, idén rendhagyó módon kerül sor a délvidéki magyar színjátszás napja alkalmából létrejövő rendezvénysorozat. A felolvasószínházat a Pannon Televízión lehet majd nézni, a Pataki-gyűrű díjat idén nem ítélik oda, a délvidéki magyar színjátszás napján viszont egy vadonatúj produkciót mutat be a szabadkai Népszínház Magyar Társulata. Branislav Nušić műve felhasználásával, Andrej Boka rendezésében készült A gyászoló család című előadás bemutatója csütörtökön 19.30-tól lesz, a repríze pedig pénteken. Az újdonságokat Körmöci Petronella, a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának igazgatója ismertette a tegnapi sajtótájékoztatón:

Andrej Boka és Körmöci Petronella (Fotó: Lukács Melinda)

Andrej Boka és Körmöci Petronella (Fotó: Lukács Melinda)

– Kettős ünnep közeledik a számunkra. Egyik a délvidéki magyar színjátszás napja, a másik pedig az, hogy bemutatót is tartunk. A vírushelyzet miatt ezúttal sokkal szerényebben ünnepeljük meg a délvidéki magyar színjátszás napját, kénytelenek vagyunk bizonyos rendezvényekről lemondani, viszont újításokat is bevezettünk. A drámapályázatunk idei győztesei Greguss Lilla és Nomád Földi László, az ő műveik kerülnek bemutatásra a Kortárs Vajdasági Szerzők Felolvasószínházán, és mivel ezúttal a Pannon Televízióban holnap, szerdán 20.30-tól lesz megtekinthető, sokkal többen láthatják majd, mintha élőben játszanánk, korlátozott nézőszám előtt. Csütörtökre egy bemutatóval készülünk, Branislav Nušić A gyászoló család című műve felhasználásával az előadást Andrej Boka rendezte. A bemutatót megelőzően, 19.30-tól a Jadran színpadon egy rövid gálaműsort tartunk, amely során átadjuk az év legkonstruktívabb munkatársának járó díjat. Ezt elmulasztottuk megtenni, mert a járvány miatt nem tarthattunk évadzárót. Nem sikerült elbúcsúztatnunk két nyugdíjba vonult kollégánkat sem, ezt is szeretnénk pótolni. Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy idén nem lesz Pataki-gyűrű díjátadó. Konzultáltunk a színházvezetőkkel és arra jutottunk, hogy ezt inkább jövőre halasztjuk, mert a járványügyi helyzet miatt egyik színház sem tudta teljesíteni a tervezett bemutatószámot. Mindenképpen szeretettel várjuk a közönségünket a műsorainkra, de arra kérjük, hogy tartsák be az előírt szabályokat, mert mindannyiunknak nagyon fontos, hogy a színházunk nyitva maradjon és továbbra is tudjon működni – hallottuk Körmöci Petronellától.

A gyászoló család című előadás szereplői Pálfi Ervin, G. Erdélyi Hermina, Ralbovszki Csaba, Pesitz Mónika, Nyári Ákos, Pámer Csilla és Baráth Attila. A produkció létrejöttéről Andrej Boka osztotta meg a gondolatait:

– Ez az egyik legismertebb szerb dráma. A rendezése nem kis kihívást jelentett a számomra, mivel a története időtálló és megenged egy mai olvasatot is. Sokat dolgoztunk a darabon Oláh Tamás dramaturggal és a színészekkel is, ennek eredményeképp pedig szerintem egy olyan szöveget kaptunk, amely Nušić szellemiségét idézi meg. A komédiájának megtartottuk a motívumait, de másmilyen kontextusban mutatjuk be a történetét. A rendezés folyamán fontos volt a számomra, hogy egyensúlyba hozzuk Nušić elképzeléseit azzal, ahogyan mi látjuk ezt a művet. Arra nem panaszkodhatom, hogy nem jutott idő az előkészületekre. A szigorított intézkedések idején sok időnk maradt olvasni, úgy gondolom, ez is hozzájárult ahhoz, hogy jobban átgondoljuk, milyen irányt venne az előadásunk – mondta Andrej Boka.

A szabadkai Népszínház Magyar Társulata az elkövetkezőkben még két bemutatót tervez. Egyik a Tesztoszteron című előadásé, amelyet a járványhelyzet miatt nem sikerült bemutatniuk, a másik pedig a Szilágyi Andor műve alapján készülő El nem küldött levelek című előadás, Körmöci Petronella rendezésében. A társulatigazgatótól azt is megtudhattuk, hogy három taggal bővült a társulat, közülük pedig ketten szerepelnek majd az előadásban.