2024. március 29., péntek

Versenyképes ötletek diákoktól

A Karrierépítés elnevezésű rendezvényen kilenc csapat mutatta be megálmodott termékét

A Vajdasági Tehetségsegítő Tanács az idén is megszervezte a Karrierépítés elnevezésű rendezvényét középiskolások számára. Az eseménynek a szabadkai Ivan Sarić Műszaki Iskola adott otthont. A város szakközépiskolái háromfős csapatainak az volt a feladata, hogy kitaláljanak egy új terméket, amellyel versenyképesek tudnak lenni a piacon. Az ötlet kidolgozása után a diákok prezentáció formájában mutatták be a termékeiket. A tanulók munkáját Koncz Hajnalka és Loboda Szonya szaktanárok felügyelték.

Firic Kristóf, Papp Linda és csapattársuk egy bulikereső alkalmazást tervezett (Fotó: Szalma Brigitta)

Firic Kristóf, Papp Linda és csapattársuk egy bulikereső alkalmazást tervezett (Fotó: Szalma Brigitta)

– Az eseményre kilenc csapat érkezett szabadkai szakközépiskolákból. Most nincs szakmai zsűri, mivel a helyzetre való tekintettel úgy döntöttünk, hogy nem értékeljük külön a munkákat. A végén mindenki azonos értékelésben és jutalomban részesült. Korábban üzleti terveket dolgoztak ki. Az sokkal komplexebb volt, hiszen egy-egy vállalkozást építettek fel az elejétől a végéig. Ma csak egy terméket kellett kitalálniuk. Mindig vannak olyan diákok, akik már középiskolában tudják, hogy a jövőben vállalkozást szeretnének indítani. Szakmától függ, hogy milyen típusú vállalkozásban gondolkodnak. Mindig születnek jó ötletek, a diákok nagyon kreatívak. A versenynek köszönhetően tavaly sokan iskolai projektek keretében dolgozták ki az ötleteiket – tudtuk meg Loboda Szonyától.

Firic Kristóf és Papp Linda a szabadkai Bosa Milićević Közgazdasági Középiskola tanulói elmondták, hogy egy Halloweennel kapcsolatos applikációt terveztek. Ez az alkalmazás abban segít a fiataloknak, hogy megtalálják az esti bulik helyszíneit.

– Egy partykereső applikációt fogunk csinálni. A felhasználók kódokkal tudnak csatlakozni a bulikhoz. Fel lesz tüntetve a helyszín, a téma, és az is, hogy milyen jelmezekben jelenhetnek meg. A belépőjegy ára is látható lesz, és az is, hogy hányan lehetnek jelen a bulin – osztotta meg velünk a csapat ötletét Firic Kristóf. Mivel turisztika szakra járnak, ezért a városnézéssel kapcsolatos alkalmazásokat is jónak találják.

– Szerintem mindez megvalósítható, és az ilyen alkalmazás mindenképpen sok bevételt hoz. Idegenvezető nélkül, egy applikáció segítségével is könnyen tájékozódnánk a városban, és egyedül is meg tudnánk látogatni a nevezetességeket – tette hozzá Papp Linda.

A rendezvény az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság támogatásával valósult meg.

Nyitókép: Firic Kristóf, Papp Linda és csapattársuk egy bulikereső alkalmazást tervezett (Fotó: Szalma Brigitta)