2024. április 18., csütörtök
VEDD EL A SZÁMLÁT ÉS NYERJ!

Több mint hatvanötezer borítékot küldtek be

A Vedd el a számlát és nyerj! nevű nyereményjáték a szürkegazdaság elleni harc része, és a polgárok eddig több mint 65 ezer borítékot postáztak – nyilatkozta a Blic napilapnak Siniša Mali pénzügyminiszter.

– Arra kérem a polgárokat, hogy minél többen vegyenek részt a játékban, és továbbra is kérjék a fiskális számlát, mert így a fizetség egy része visszakerül a költségvetésbe, ezáltal pedig több pénz jut az egészségügyre, az oktatási intézményekre, a kultúrára, valamint a tudományra – közölte Mali.

Rámutatott arra, hogy a költségvetésről szóló új törvény megoldást nyújthat a szürkegazdaság visszaszorítására, amely hamarosan a képviselőház elé kerül. A nyereményjátékot egy év szünet után harmadszor hirdeti meg a szerb kormány. Először 2017 márciusában szervezték meg, akkor a nyeremények összege 135 millió dinár volt. 2018-ban már a szerbiai polgárok 41 százaléka vett részt a játékban, összesen több mint 11 millió borítékot küldtek be, és 291 nyeremény talált gazdára 257 millió értékben. Az idén is értékes nyereményeket sorsolnak ki azok között, akik összegyűjtenek és beküldenek tíz, különböző üzletben kapott bolti számlát vagy ugyanennyi bankkártyás fizetésről szóló bizonylatot, legkevesebb 100 dinár értékben. Kisorsolnak többek között 60 Fiat 500L típusú gépkocsit, 10 belgrádi lakást, és további két luxuslakást az épülő Belgrád vízivárosban.