2021. január 24., vasárnap

Játszótér – roncstér

(Illusztráció – Pixabay.com)

Gyönyörű idő volt pénteken. Az ilyenkor már ajándéknak számító meleg napsütés sokakat kicsalogatott Zentán a Népkertbe, konkrétan a játszótérre. Mi már három óra felé ott voltunk, de a java csak négy után érkezett. Folyamatosan jöttek, szinte csapatostul érkeztek: anyuka két gyerekkel, barátnő anyukák öt-hat gyerekkel, apukák biciklis gyerkőcökkel, nagymamák unokáikkal. Rövidesen annyian lettünk, mintha rendezvény lenne, pedig nem, ez csak a napsütés műve. Jó volt látni a sok-sok rohangáló, visítozó lurkót, a rollerekkel, kis műanyag motorokkal, futóbringákkal száguldozó csemetéket, a vidáman tereferélő anyukákat. Mi a barátnőmmel kávét is vittünk, hiszen amióta akkorára nőttek a gyerkőceink, hogy nem igénylik folyamatosan a társaságunkat, azóta nekünk is van időnk beszélgetni, hiszen leginkább csak akkor keresnek bennünket, ha megéheznek a nagy mókázásban. Ők a játszótér mellett, az erdőben bóklásztak, ágakat gyűjtöttek, valami szerepjátékot játszottak, mi meg a feketénket kortyolgattuk a Népkert egy magasabb pontján, ahonnan belátni a játszóteret is, meg a füves-fás területet is. Kimondottan jól éreztük magunkat, csak azt sajnáltuk, hogy ilyen gyalázatos állapotban van a játszótér, és habár már többször megfogadtuk, hogy nem csámcsogunk ezen, azért nem tudjuk szó nélkül hagyni, pláne, hogy ezt szinte minden szülő megjegyezte, akivel összefutottunk. Egyszerűen nem lehet szemet hunyni a felett, hogy ott minden „ezeréves”. Ez a játszótér emlékezetem szerint akkor is így nézett ki, mikor harminc évvel ezelőtt ott játszottam. Valószínűleg azóta átfestették a hintákat, vagy kicserélték a mérleghinta ülőkéjét, de semmi más újítás nem történt. Ósdi játékszerek, elavult darabok várják a gyerekeket, és még az a szerencse, hogy akkora zöldövezet veszi körül, hogy ott majdcsak találnak maguknak valami elfoglaltságot. A homokozó leginkább gazos, ha esetleg mégsem, akkor biztosak lehetünk benne, hogy néhány lelkes, vagy éppen bosszankodó szülő takarított ki néhány négyzetmétert csemetéjének. A még megmaradt csúszdát csak „ünnepnapon” lehet használni, vagyis, ha kifogunk egy olyan időszakot, amikor hetekig előtte nem esett az eső, vagyis a csúszda aljában nem áll egy köbméter víz. Most ilyen szerencséjük nem volt a látogatóknak, ugyanis esett a héten, sőt már a levelek is hullanak, így egy faleveles dagonya éktelenkedett a csúszda alján, szóval csúszni nem lehetett. Na, de ha a hároméves csúszni akar, és nagyon akar, akkor anyuka a lábával söpri ki a levelet és a vizet, és papír zsebkendővel próbálja felitatni a mélyedésből a maradékot, hogy szabad legyen az út. Ezek csak szösszenetek a népkerti játszótérről, de elmondhatom azt is, hogy az összes vashinta nyikorog, és ha még számba veszem a mérleghintát, a vasból készült forgóhintát és mászófalat, valamint azt a görgethető hordót, amit lábbal kell hajtani, akkor ki is merítettük a játékszerek tárházát. Milyen kár, hogy nem mondhatom azt, hogy válasszanak a zentaiak inkább másik játszóteret, ugyanis a többi sem sokkal jobb.