2024. március 28., csütörtök

„Az euróintegrációban vagyunk érdekeltek”

Kovács Elvira a köztársasági képviselőház alelnöki tisztségében folytatja munkáját

A köztársasági képviselőház hat parlamenti alelnököt választott, így Vladimir Orlić (Szerb Haladó Párt), Stefan Krkobabić (PUPS), Radovan Tvrdišić (Szerb Patrióta Szövetség), Marija Jevđić (Egységes Szerbia), Muamer Zukorlić (Igazságosság és Megbékélés Pártja) mellett helyet kapott Kovács Elvira is, a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti képviselője is. Arról kérdeztük, hogy mit jelent az alelnöki poszt.

Kovács Elvira (Ótos András felvétele)

Kovács Elvira (Ótos András felvétele)

– Az, hogy a parlament hat alelnöke közül kettő kisebbségi: egy magyar és egy bosnyák, nagy dolog. A Vajdasági Magyar Szövetséget az a megtiszteltetés érte, hogy egy alelnököt jelölhetett, ami hatalmas kihívást jelent a számunkra. Az, hogy én lehetek a vajdasági magyar nők egyike, aki ezt a tisztséget betölti, ritka lehetőség, hiszen ha visszatekintünk az elmúlt 30 évre, 1991-től az eddigi tizenegy parlamenti összetételben csak egy magyar nő került erre a posztra, de ő nem a VMSZ soraiból.

Az újonnan megválasztott házelnök már az első napon elődjéhez képest más jellegű hozzáállást tanúsított. Beiktatása után azonnal összehívta a parlament kollégiumának ülését.

– A parlamenti elnök kinevezését a VMSZ támogatta, nem kis dolog, hogy egy komoly politikai párt elnöke vállalta ezt a tisztséget, egy tapasztalt politikus, aki komolyan veszi majd feladatát. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a tény, hogy azonnal kihasználta a lehetőséget és összehívta a kollégiumot, amelynek rendszeresen kellene üléseznie, hogy meg tudjuk tervezni a munkát. Azt láthattuk az elmúlt időszakban, hogy a kollégium, amelyben a parlamenti elnök és az alelnökök mellett a frakcióvezetők is tagjai, nem működött. Mendemondákból informálódtunk, hogy mikor lesz ülés, vagyis egyszerűen nem lehetett tervezni a munka menetét. Találgatásokkal volt tele a sajtó is. Most, hogy a házelnök hivatalosan is bejelentette, hogy lesz ülés és össze is hívta (ma, szombaton reggel 9-kor kezdődik – a szerz. megj.), már azt mutatja, hogy a házelnök komolyan veszi a feladatait. Az ügyrendi szabályzat betartása az első lépés, hogy a talpára állítsuk ezt az intézményt, hiszen az Európai Bizottságnak nagyon negatív volt a véleménye a parlament munkájáról..

Ivica Dačić hozzáállása intenzívebb munkát is jelent majd?

– Egy ilyen tapasztalt politikus nem vállalna ilyen feladatot, ha nem gondolja komolyan a munkáját. Abban az egy órában, fél órában, miután megválasztottuk a házelnököt, az alelnököket és a főtitkárt, már látható volt a hozzáállása, hiszen összehívott három nélkülözhetetlen bizottsági ülést. Az elsőt minden bizottság esetében a házelnök hívja össze és lassan megalakul a többi bizottság is. Mind a 19 állandó testületben elnököt és alelnököt választunk, ezt követően komolyan hozzáfoghatunk a munkához. Ami talán nem látható, hogy magának a házelnöknek az ülés vezetésén túl, nagyon sok feladata van. Elsősorban a parlamenti diplomáciára gondolok. Bízom benne, segíthetjük őt ebben a munkájában, hiszen ez is része a feladatainknak. Az alelnöki pozícióból jómagam és személyemen keresztül a VMSZ fontosnak tartja, hogy az euróintegrációs folyamatoknak aktív résztvevője legyen.

Mely bizottságokban vállal szerepet a VMSZ?

– Az alkotmányügyi bizottságban Pásztor Bálint, a külügyi bizottságban jómagam, az igazságügyi bizottságban Juhász Attila, az emberjogi bizottságban Pék Zoltán vállal feladatot. A gazdasági bizottságban taghelyettesi helyünk van, amit Juhász Attila tölt be. A pénzügyi bizottságban Pék Zoltán, a mezőgazdasági bizottságban Fremond Árpád tevékenykedik. Ahogy az elmúlt időszakban is, igényt tartunk a mezőgazdasági bizottság elnökhelyettesi helyére, hiszen az agráriumot nagyon fontos területnek tartjuk és figyelemmel szeretnénk kísérni. Az oktatási bizottságban Kiss Nándor vállal feladatot, a művelődési bizottságban pedig Vicsek Annamária, míg a szociálpolitikai bizottságban Úri Emese, csakúgy mint az egészségügyi bizottságban. A környezetvédelmi bizottságban Újhelyi Ákos, az euróintegrációs bizottságban pedig jómagam vállalok feladatot. A gyermekjogi bizottság más formában alakul meg, mint a többi bizottság, ám itt is Vicsek Annamária lesz tag. Megpróbáltuk mindenki végzettségének és portfóliójának, valamint a választási programunknak megfelelően feladatot vállalni a bizottságokban. Az élet minden területét felöleli az a 15 bizottság, amelyben a VMSZ is jelen van 9 képviselővel.

A parlamentben betöltött feladatkörei mellett az Európa Tanácsban vállalt tevékenységeket is folytathatja?

– Én eddig is folytattam. Most egy kis vákuumban vagyunk, hiszen miután verifikálták a képviselők mandátumait, megalakult az új parlament, ám az új delegációk megalakulása még történt meg. De az online bizottsági üléseken végig részt vettem, hogy ne veszítsem el a kisebbségi jelentéstevés lehetőségét, és az Európa Tanácsban a bizottsági és albizottsági tevékenységeimet tudjam folytatni.