2024. március 28., csütörtök

Posztumusz Októberi Díj Zomborban

A második világháborús emlékművek és katonatemetők koszorúzásával kezdődött szerdán a felszabadulás napi ünnepség Zomborban. Az ünnepségen mások mellett részt vett a bolgár és az orosz nagykövetség delegációja.

A szabadtéri koszorúzások jelenlévői később megnézhették az ünnepi műsort a helyi önkormányzat dísztermében. A rendezvényen Antonio Ratković polgármester kiemelte, hogy a város fölszabadulásának napjáról a továbbiakban is meg kell emlékezni, hogy ne vesszenek feledésbe a második világháború szörnyűségei és az emlékezet óvjon bennünket azok megismétlődésétől.

A város legrangosabb elismerését, az Októberi Díjat posztumusz dr. Zoran Parčetić sebész főorvosnak ítélte oda az önkormányzat. Parčetić az orvosi egyetem elvégzését követően a zombori mentőszolgálatnál kezdett dolgozni, majd sebészi szakosítását követően a helyi kórházban folytatta a munkát. Hét évre rá nevezték ki főorvosnak, addigra onkológiai szakképesítést is szerzett. Tanított az egészségügyi szakközépiskolában, igazgatóhelyettes volt a kórházban. 2016-tól a városi képviselő-testület elnöke volt korai haláláig. Mindvégig aktívan kivette a részét a Vöröskereszt munkájából. Sportolt, a Radnički labdarúgó-klubban a legfiatalabbakkal foglalkozott, kedvelte a galambászatot, elnöke volt a nemzetközi baromfi-kiállításnak.

A posztumusz elismerést a kitüntetett édesanyja, Nadežda Parčetić vette át, aki az Októberi Díjjal járó pénzösszeget a zombori közkórház sebészeti osztályának adományozta.

A rendezvény végén a polgármester köszönőleveleket adott át a Harcosok Szövetsége három tagjának a hagyományőrzésben vállalt szerepük elismeréseként.