2024. március 28., csütörtök
KERÉKPÁROZÁS – GIRO D’ITALIA

Rövidítés, cseh győzelem

Hatalmas káosszal indult a Giro pénteki napja. Az események már a csütörtöki királyszakasz utáni este elkezdődtek, amikor is a hatórás hegyi etap után a mezőnyben egyre többen sérelmezni kezdték a másnapi, 250 kilométer feletti szakaszt, amelyet az előrejelzések szerint 8-10 fokban és végig szakadó esőben kellett volna teljesíteni – gyakorlatilag feleslegesen, hiszen borítékolható volt a mezőnyhajrá. A versenyzők képviselője, a veterán Adam Hansen szerint ők már az este értesítették Mauro Vegni fő szervezőt, hogy rövidebb etapot szeretnének, míg utóbbi azt állította, percekkel az eredeti rajt időpontja előtt tudta meg, hogy a mezőny nem szándékozik nekivágni a maratoni napnak. A szakaszt végül felére rövidítették, bár Morbegnóból azért tekertek egy húszast a versenyzők, de a hivatalos táv Abbiategrassótól vette kezdetét, idáig buszokkal tették meg az utat. Maga a verseny gyors, a 14 fős szökevénycsoportot egy ideig üldözték, de végül feladták, a napot pedig az ettől a bolytól meglépő Černý nyerte meg. Az összetett nem változott. Valter Attila 64. lett, összetettben maradt a 29.

Végeredmény, 19. szakasz (Abbiategrasso–Asti, 124,5 km): Josef Černý 2:30:40 óra, Victor Campenaerts +18, Jacopo Mosca +26 mp stb. Az összetett állása: Wilo Kelderman 80:29:19 óra, Jai Hindley +12, Tao Geoghegan Hart +15 mp stb.

VUELTA A ESPAÑA

A favorit behúzta

Sam Bennett nyerte meg a Vuelta negyedik szakaszát, amely az első mezőnyhajrát hozta. Összetettben továbbra is Roglič vezet.

Végeredmény, 4. szakasz (Garray–Ejea de los Caballeros, 191,7 km): Sam Bennett 3:53:29 óra, Jasper Philipsen, Jakub Mareczko a. i. stb. Az összetett állása: Primož Roglič 16:30:53 óra, Dan Martin +5, Richard Carapaz +13 mp stb.