2024. március 29., péntek

Volt egyszer egy Újvidék 231.

Élet Trianon után – Szerb polgármesterek

Hogy a többségi nemzet több évszázados álmának teljesülése, az újonnan alakított délszláv államhoz való csatlakozás eredményezte helyzet nem éppen felelt meg az újvidéki szerbségnek sem, arról csak közvetve lehet tudomást szerezni.

Valamilyen íratlan törvény szerint, a város vezetőségébe, a Trianont követő években nem mindig őshonos újvidékieket tettek be. A vezető tisztségviselők zöme vagy a Szerb Királyság területéről származott, vagy horvátországi és boszniai szerbként kerültek a városba, bennük az új állam jobban bízott. A szerb hadsereg bevonulását követően 1918-ban, a polgármesteri hivatalba 1920-ban Jovan Živojinović, gimnáziumi tanárt nevezték ki. Igazi nemzeti kádernek számított, lévén, hogy tagja volt a Szerb Nemzeti Tanácsnak, annak ellenére, hogy tanári oklevelét a Budapesti Bölcsészkaron szerezte meg. Az újvidéki polgármesteri és főispáni rangban, a polgármesterségben, dr. Stevan Adamović, ügyvéd követte, aki szintén budapesti diákként szerezte meg jogász diplomáját és ügyvédi képesítését. Már a nagy háborút megelőző években a magyar liberális polgári ellenzék soraiban politizált. 1921-ben, őt már nem vajdasági származású tisztségviselő követte, Milan Sliepčević a horvátországi Karlovácon született, de jogászi képesítést ő is a Monarchia egyetemein kapott, Zágrábban, Bécsben és Grazban. Ideiglenes polgármesterkedését követően ő lett 1921-ben, Újvidék főispánja. Azt, hogy nem Újvidéki, ugyan nem emlegették, de hogy ezt számon tartották, erről az 1922-ben megjelent, Novosadski Almanachból értesülhetünk. „Sliepčević úr, igen rövid idő alatt elnyerte az újvidéki polgárság összességének szimpátiáit, akik nagy bizalommal fordulnak hozzá igen nehéz közvetítési dolgok ügyében. Ő aktívan vesz részt a szűkebb és bővített városi tanács értekezletein és az adminisztratív munkában szerzett tapasztalatával, nagyban hozzájárult a városunkban előállt helyzet rendezéséhez. Nagyon ügyes közvetítő és tolmácsoló a kormány és városunk között, amiért Újvidék igen hálás neki”. Sliepčević főispán és ügyvezető polgármester 1922-ben vált meg a hivataltól. Őt, Žarko Stefanović követte, aki szintén jogász volt, majd egy rövid időszakra, 1925-ben Jovan Lakić igazgatta a város ügyeit, érdekességként hadd említsük meg, hogy ő is a budapesti Jogi Karon végzett. Az egyik leghatékonyabb polgármester, azonban a két világháború között, a becsei születésű dr. Branislav Borota volt (1888–1945). Ő nemcsak jogi tanulmányait végezte Budapesten, hanem azt megelőzően, a szegedi piarista gimnáziumban érettségizett. Mielőtt Újvidékre jött, 1912-től katonai bíróként működött Budapesten, egészen 1922-ig. Visszatérése után 1924-ig, szintén bíróként tevékenykedett. Ezt követően, az Újvidéki Terménytőzsde jogi referense és titkára volt. Újvidék város és község polgármestere 1927-ben lett, ezen a poszton 1936-ig maradt, amikor heves bírálat érte munkáját, annak ellenére, hogy polgármesterkedésének 9 éve alatt kapta meg Újvidék a 20. századi modern város körvonalait. Nemcsak a városrendezés terén volt érezhető az előrehaladás, hanem a város igazgatását is modernizálta. Külön gondot fordított a város kommunális fejlődére, az ő polgármesterkedésének ideje alatt alapították meg a Városi Takarékpénztárt, amelybe a szőlőtelepek megvásárlását követően azoknak az ára befolyt. Nemcsak az utakat, utcákat kövezték és építették, hanem az egyre növekvő városi közlekedési gondoknak a megoldásán is tevékenykedtek, pl. az 1931-ben beindult autóbusz-közlekedés bevezetésével. Az első újvidéki autóbuszokat a város a saját pénzén vásárolta meg. Nemcsak iskolákat építettek, hanem feltöltötték a várost körülvevő árkokat, lebontották a Hídfősáncot és a helyén kiépülő Kislimán városrész modern épületeit is ekkor kezdték építeni. 1928-ban a Tomislav kishercegről elnevezett közúti híd befejezésével, pedig lehetővé vált Újvidék és Pétervárad egyesülése. Az Újvidéken és környékén állandóan jelenlevő belvizeket lecsapolták, és az új csatornarendszerrel és gátakkal hathatósan enyhítették az árvíz és belvízveszélyt. 1936-ban a polgármesteri posztról való leköszönésekor, azok, akik megbuktatásán és diszkreditálásán ügyködtek, a valós és valótlan vádak sorába, annak a ténynek is nagy jelentőséget tulajdonítottak, hogy jogász oklevelét és doktori fokozatát a budapesti egyetemen szerezte meg. Arról, hogy a nagy háborúban, a Monarchia katonájaként nemcsak századosi rangban, hanem hadbíróként is tevékenykedett, amiért Koronás arany érdemkereszttel, a vitézi érem szalagján és az 1912/13. évi emlékéremmel tüntették ki, ellenségei és az új nemzetileg elkötelezett hazafiak csak lázálmaikban mertek gondolni.