2024. április 19., péntek

Cselekvő emberek a Kolevkában

Szerbiában a szociális vállalkozások rendszere még gyerekcipőben jár, viszont külön-külön egyre több egyesület, intézmény vág bele olyan projektekbe, amelyek célja, hogy a hátrányos helyzetben élőknek munkát biztosítsanak. A szabadkai Kolevka Gyermekotthonban csaknem kétszáz különböző korú gyermekkel foglalkoznak. Az intézmény emellett felnőttek napközijét is működtet, ahol a fogyatékkal élők közösségi életet élhetnek. A Kolevka, valamint a San Civil Szervezet közös projektje, amely a Cselekvő emberek – Aktion Mensch nevet viseli, és amely a németországi International Bund szervezettel együttműködve valósul meg, arra ad lehetőséget, hogy a napközi gondozottjai társadalmilag és gazdaságilag is hasznos tevékenységet folytathassanak. A projekt keretén belül felállítottak egy fóliasátrat, valamint beszereztek egy olyan berendezést, amely különböző karton és papír csomagolóanyagokat állít elő. A projektet a helyi önkormányzat is támogatja.

Az újságíróknak csütörtökön a Kolevka képviseletében Danijela Andrašić nyilatkozott a Cselekvő emberek projektről.

Néhány példa a Kolevka csomagoláskészítő berendezésének termékeiből (Fotó: Benedek Miklós)

Néhány példa a Kolevka csomagoláskészítő berendezésének termékeiből (Fotó: Benedek Miklós)

– A Cselekvő emberek elnevezésű projektumunknak két nagy hozadéka van. Az egyik az, hogy a zöldségfélék, amiket a fóliasátor alatt megtermelünk, a Kolevka szolgáltatásai felhasználóinak asztalára kerülnek, ami javítja az étrendjüket, valamint az egészségükre is pozitív hatással lehet. A másik, hogy a felnőttek napközijébe járó negyven személynek munkát tudunk adni. A fóliasátorban a gondozottjaink dolgoznak, és a csomagoláskészítő berendezést is ők kezelik, természetesen a képességeik függvényében. Mindez fontos a szocializációjuk szempontjából is – nyilatkozta a Kolevka koordinátora, akitől azt is megtudtuk, hogy a németországi partnerszervezetük Európa-szerte több országban is támogat hasonló projekteket.

A San Civil Szervezet nevében az alelnök, Stevan Čović nyilatkozott az egyesület célkitűzéseiről.

– Az egyesületünk elsősorban bioélelmiszerekkel, ökológiával foglalkozik, emellett a fogyatékkal élők helyzetén igyekszünk segíteni. A mi feladatunk a projektben annak biztosítása, hogy a fóliasátor és a csomagolóberendezés működése garantálva legyen a projekt két évének lejárta után is. A bioélelmiszer a Kolevkában marad, és ebből direkt haszna a gyerekeknek lesz. A kertben emellett dísznövénytermesztéssel is elkezdtünk foglalkozni, amit viszont felkínálunk a vásárlóknak, és ez a csomagolások gyártásával együtt lehetővé teszi, hogy ez a szociális vállalkozás a saját lábán is meg tudjon állni – mondta Stevan Čović.