2022. július 1., péntek
8. BeFeMon

Ma: Klamm háborúja

Az Óbecsei Monodráma Fesztivál szombatig tart

Szerdán Óbecsén elkezdődött a 8. BeFeMon, azaz az Óbecsei Monodráma Fesztivál. A rendezvényt Svetlana Bojković belgrádi színésznő nyitotta meg a Városi Színházban. A jelenlévők Svetlana Bojkovićról szóló kiállítást is láthatnak, aki a megnyitót megelőzően a pályájáról is beszélt a közönségnek. Elmondása szerint a fél évszázados karrierje során csupán egy alkalommal vitt színre monodrámát.

László Sándor pénteken 17 órától lép fel a fesztiválon
László Sándor pénteken 17 órától lép fel a fesztiválon

– Úgy mondanám, hogy a színésznek egy olyan belső zenekari hangolásáról van szó, ami által egyetlen lényen, egy emberen keresztül kell megmutatni egy előadás gazdagságát. Ez a legnehezebb műfaj, valóban a legnehezebb. Én egyszer csináltam, és soha többé – mondta a művésznő.

A szombatig tartó fesztivál keretében hat előadást láthat a közönség. Zdravko Petrović, a Városi Színház igazgatója elmondta, hogy az idei fesztiválra 21 nevezés érkezett Szerbiából, Horvátországból és Bosznia-Hercegovinából.

– A fesztivál nyolc éve után elmondhatom, hogy a fesztivált valóban elismerik a térségben, ami a sok nevezésből is látszik. Szakmai körökben, a profi színészek között, akik eljönnek és akik hallottak róla, nagy az érdeklődés, és ők rendkívüli módon tisztelik ezt a fesztivált, ami nagyon fontos – tette hozzá az igazgató.

Szerdán este a szarajevói Emir Hadžihafizbegović Sve je do nas szerzői darabját láthatta a közönség. A fesztivál egyetlen magyar előadása pénteken 17 órakor kezdődik. László Sándor színész a Kai Hensel szövege alapján készült Klamm háborúja című produkciót mutatja be Mezei Kinga rendezésében.