2024. április 20., szombat

„A várost a benne lakók töltik meg élettel!”

A község napját ünnepelték tegnap Magyarkanizsán

A hagyományokhoz híven a díszüléssel és a Pro Urbe díjak átadásával kezdődött a községnapi ünnepségsorozat tegnap Magyarkanizsán.

Magyarkanizsa község idei kitüntetettjei Fejsztámer Róbert polgármesterrel (Puskás Károly felvétele)

Magyarkanizsa község idei kitüntetettjei Fejsztámer Róbert polgármesterrel (Puskás Károly felvétele)

Az ünnep fényét még a fennálló helyzet sem homályosíthatta el, csak annyiban volt észrevehető a változás, hogy a programok a megszokottnál szűkebb keretet kaptak, ez azonban nem változtatott ünnepélyességükön. A török hódoltság alóli felszabadulás napját választották a község napjává, amely idén is több elemet vonultatott fel, mennyiségében talán kevesebbet, minőségében azonban semmiképpen sem.

A községi képviselő-testület díszülését Lackó Róbert, a testület elnöke nyitotta meg az önkormányzat által szervezett ünnepen, ahol elhangzott, hogy bár nem lehetnek házigazdái egy olyan eseménynek, amely a körzeti, tartományi, köztársasági, valamint a testvérvárosi elöljárókat is vendégül látja, ettől függetlenül az online közvetítésnek köszönhetően bárki figyelemmel kísérhette az eseményeket. A folytatásban levetítették a községnapi filmet, amelyben az előző egy év tevékenységeit és elért eredményeit mutatták be, ezt követően pedig Fejsztámer Róbert magyarkanizsai polgármester tartott ünnepi beszédet, amelyben hangsúlyozta, hogy a község minden polgárának köszönet és tisztelet jár szívós kitartásáért.

Fejsztámer Róber polgármester és Nebojša Rakić alpolgármester megkoszorúzzák az emléktáblát (Puskás Károly felvétele)

Fejsztámer Róber polgármester és Nebojša Rakić alpolgármester megkoszorúzzák az emléktáblát (Puskás Károly felvétele)

– Az ünnepek egyszerre jelentik a hagyományt és a jövőbe tekintést. Magyarkanizsa község napján mi is évről évre fejet hajtunk elődeink előtt, emlékezünk a közelmúltban elért eredményekre, figyelmünket értékeink és azon polgáraink felé fordítjuk, akikre büszkék lehetünk – fogalmazott ünnepi beszédében Fejsztámer Róbert. – Minden évben szó esik ezen az ünnepen a tervekről és arról is, hogyan képzeljük el közösségünk jövőjét. Azt a jövőt, amit mi mindannyian napról napra építünk a munkánkkal. Meggyőződésem, hogy ezzel a múltunkat is tiszteletben tartjuk, őseink hagyományait és értékeit visszük tovább. 2019 végén méltán lehettünk büszkék a megvalósított beruházásokra, a költségvetés megvalósulására, és úgy tűnt, hogy 2020-ban beérik az elmúlt évek gyümölcse: a körültekintően kidolgozott tervek megvalósításához megvolt a lendület és az anyagi fedezet is. Ezeket az elképzeléseket írta felül a világjárvány, amelynek hatásai és következményei elől a mi közösségünk sem tudott elbújni. Az első és legfontosabb cél a lakosság biztonságának és egészségének megőrzése, valamint a rászorulók felkarolása, megsegítése lett, ami nagyon sok energiát és pénzbeli ráfordítást igényelt tőlünk. A ma emberének történelmében biztosan megkülönböztetünk majd világjárvány előtti és járvány utáni időt, hiszen ez a kór alapjaiban rengette meg mindennapjainkat – mondta a község polgármestere, majd így folytatta:

– A várost a benne lakók töltik meg élettel. A gondoskodó családok, a tapasztalt idősek. És a gyermekek, ők a legnagyobb értékeink. Hiszen a gyermek jelenti a jövőt, ő a remény, hogy van tovább, hogy van miért. Magyarkanizsa önkormányzata számára is a legnagyobb érték a gyermek, a gyermeket nevelő család. Minden döntésünk során elsődleges szempont az, hogy az itt élő gyermekeknek és fiataloknak a legjobb és legtöbb lehetőséget biztosítsuk. A község napja pedig alkalom arra is, hogy kifejezzük köszönetünket mindazoknak, akik a jövőnkért, a közösségünkért, annak minden tagjáért dolgoznak, illetve dolgoztak életük során. Az idei ünnep is miattuk ünnep elsősorban – díjaik átadása a megváltozott körülmények ellenére sem veszít jelentőségéből. Elért eredményeik, tetteik tiszteletet érdemelnek. Kitartásuk, önzetlenségük pedig példaként szolgálhat mindannyiunk számára! – hangsúlyozta Fejsztámer Róbert, aki ezt követően átadta a legrangosabb elismeréseket, a Pro Urbe díjakat. Idén a pénzjutalommal járó érdemrendet Fujkin István Horgosról származó művész kapta, aki lapunknak nyilatkozva elmondta, nagy megtiszteltetés számára ez az elismerés.

– Kezdetben az ember ösztönszerűen dolgozik, folyamatosan. Olyan ez, mint a történelem, amikor „csináljuk”, még nem tudjuk, hogy történelmet csinálunk. Ez a díj számomra egy kézzelfogható visszajelzés. Meglepő volt, hogy jelöltek, mert az ember nem várja el, hogy ekkora megtiszteltetésben legyen része, mégis nagyon örülök neki – mondta a Torontóban élő, jelenleg itthon tartózkodó művész.

Köszönő okleveleket vehettek át az arra érdemesültek, köztük Körmöci Károly, aki városvezetői funkciót töltött be egykoron, és számos beruházás és fejlesztés köthető a nevéhez. A tóthfalui Zsoldos Rózsát is díjazták, aki a helyi értékek megőrzéséért tesz rendkívül sokat, úttörőként a községben kialakította az első tájházat, és aktív résztvevője a művelődési életnek, összekovácsolója a helybeli generációknak, amelyeknek a népművészeti hagyományokat adja át, legyen az kézimunka, gasztronómia vagy bármi más. Mićko Katarina neve is a kitüntetettek sorában van, aki martonosi pedagógusként szolgálta a közösség érdekeit. Amikor megköszönte a kitüntetést, hosszasan mesélt arról, hogy miként éltek régen, hogyan dolgoztak, és hogyan fogták össze a martonosiakat.

A fiataloknak is kiosztanak egy elismerést, a Juventus Pro Urbe díjat, amely pénzjutalommal jár. Ezt a magyarkanizsai származású Muhi Kristóf kapta, aki a város hírnevét az informatika terén kifejtett tevékenysége révén vitte egészen messzire. Az Eddie nevű alkalmazás már messze földön ismert, továbbá a Rubik-kocka akadálymentesítését is elvégezte olyan módon, hogy azt telefonos alkalmazásban használhatják fogyatékkal élő embertársaink. Muhi Kristóf a délután folyamán a Regionális Szakmai Pedagógus-továbbképző Központban bemutatta az Eddie applikációt.

Hajdú Váradi Aranka harmonikajátéka és az ünnepélyes díjkiosztó pillanatok után a résztvevők a Halász térre vonultak, ahol megkoszorúzták a Magyarkanizsa eredetét jelző emlékművet. A helyszínen az önkormányzat munkatársa, Vranić Váradi Lívia elmondta, a város legősibb pontján az emléktábla jelzi, hogy Kanizsát először 1093-ban említették írásos források.

– A tárgyi emlékek bizonyítják, hogy már több ezer évvel ezelőtt, az őskorban is éltek itt emberek. A korai középkorban, a nagy népvándorlás idején megfordultak itt a gepidák, a hunok, az avarok, akik már letűntek a történelem színpadáról, de emléküket még ma is őrzik a múzeumok. Nem véletlen, hogy a múltban rengeteg nép próbált itt megtelepedni. Népek tűntek el, és újak jöttek, de Kanizsa mindig újjászületett. A békés időszakok és az itt élő nemzetek közötti kölcsönös megértés volt és lesz is a fejlődés záloga – mondta, hozzátéve, sokan származnak innen, akikre büszkék lehetünk.

A községnap keretében fotó- és rajzpályázatot hirdettek. A fotópályázat nyertese haladó kategóriában Magosi Máté lett. Kezdő fotósként Apró Dávid 17 éves magyarkanizsai lakos Festő és író című képe nyert díjat. A közönségszavazás díjasa Magosi Máté Cigánylány című fotója lett. A községnapi fogalmazás- és versíró pályázat legjobbjai pedig Folberth Julianna, Gubica Viktória, Katarina Maoduš és Nádi Katalin. A különdíjat Lázár Bálintnak és Halász Ábelnak ítélte a zsűri.

A programok sokszínűségét bizonyítja, hogy a József Attila Könyvtárban az érdeklődők a helyi értékekből tekinthettek meg kiállítást, amely november 20-áig bárki számára elérhető, aki betér a könyvtárba. A horgosi József Attila fiókkönyvtárban ünnepélyes keretek között mutatták be Fujkin István idén megjelent Felhő(n)járó című albumát, majd a községnapi rendezvénysorozat záróeseményeként a magyarkanizsai Dobó Tihamér Képtárban megnyílt Ózsvár Péter különleges kiállítása, amelynek keretében agyagból készült alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők.