2024. április 20., szombat

Istennek dicsőség, embernek segítség

A könyv a tűzoltóságon keresztül történelmi áttekintést ad arról is, hogy hogyan változott a sorsunk a Kárpát-medencében

A közelmúltban került bemutatásra dr. Szőke Anna: Istennek dicsőség, embernek segítség című könyve. A kiadvány a kishegyesi Maronka Károly Önkéntes Tűzoltó Testület fennállásának 145. évfordulójára készült, de a körülmények összejátszása miatt mind a kiadás, mind az első bemutató halasztódott. A tűzoltótestület évfordulója tavaly volt, s ennek alkalmára dr. Kurin Ákos, a Maronka Károly ÖTT alelnöke 1100 írást, főként újságcikket gyűjtött össze, amelyek az 1800-as évek végétől errefelé a kishegyesi tűzoltókkal foglalkoznak. A gazdag háttéranyagot dr. Szőke Anna néprajzkutató rendelkezésére bocsájtották, és felkérték őt, hogy írja meg a testület történetét néprajzi szempontból. Ez meg is történt, de a könyv technikai okok miatt csak idén tavasszal jelent meg. Akkor viszont a járványhelyzet szólt közbe, s a bemutatóra csak nemrég kerülhetett sor a kishegyesi Szent Anna katolikus templomban.

Dr. Szőke Anna (Fotó: Lakatos János)

Dr. Szőke Anna (Fotó: Lakatos János)

Szőke Annához nem állt közel a tűzoltóság, ezért a könyv megírására irányuló felkérés is váratlanul érte. Saját bevallása szerint nehezen állt kötélnek, mert egy ekkora mennyiségű anyag feldolgozása hatalmas munka. A felkérés és a könyv megjelenése között 2 év telt el. Végül Szőke Anna megszerette a témát, és együtt élt a gondolatokkal. Leginkább a tűzoltóság monarchiabeli korszakát kedvelte meg, ami Trianonig tartott. A könyv a tűzoltóságon keresztül történelmi áttekintést ad arról, hogy hogyan változott a sorsunk a Kárpát-medencében, s ezen belül Kishegyesen. A két világháború közti időszak óriási változást hozott a kishegyesiek életébe is. A terület visszacsatolásának négy évéből kevés anyag maradt fönn, 1945 után pedig a szocializmus újból egy nagy változást hozott a tűzoltóság életébe.

A könyv foglalkozik a tűzoltók egyéb tevékenységeivel, pl. a tűzoltóbálokkal is. Számos érdekes esemény történt a kishegyesi tűzoltóegylet életében a századforduló tájékán. Bemutatóversenyt tartottak a Pecze-kastély melletti mezőn, az egylet javára, megtisztították a Szent Flórián-szobrot a templom előtt. Szép eredményeket is elértek a kishegyesi tűzoltók, 1904-ben a németpalánkai tűzoltóegylet hatalmas tűzoltóversenyt szervezett, és ezen az elsők lettek. Az ott kapott serleget a mai napig őrzik a tűzoltóotthonban, tudtuk meg a könyv szerzőjétől.

A monarchia idejében nagyon gazdag volt a tűzoltóegyletek élete. Tömeges táncmulatságokat szerveztek. 1908-ban alakult az első fúvós tűzoltózenekar Kishegyesen. A világháború idején szétesik, de 1918-ban megalapítják az első vonós zenekart, 1922-től pedig szervezetten működik a tűzoltózenekar, számolt be Szőke Anna, majd arról is szólt, hogy a mai napig sokan emlékeznek Rencsár Bálintra, aki megszervezte ezt a zenekart. A zenekar oktatta is a fiatalokat hangszeren, és ezt ingyenesen tették.

Egykoron a falu elitje tartozott a tűzoltóegylet vezetőségébe, mondta el Szőke Anna. Az egylet tevékenysége egész más volt, mint ma, és fontos titulus volt részt venni benne. A vezetőség szívügyének tekintette a tűzoltóegylet sorsát.

Az adatokban van hiányosság az 1945 és 1950 közti időszakra vonatkozóan. A titói időszakban már nem az elit vezette a tűzoltótestületet, hanem a kommunisták, iskolai végzettség nélkül. Ekkortájt folyamatosan változott a székhelyük, nem kaptak igazán megfelelő épületet. Hosszú ideig a templom mellett voltak egy épületben, ami ma már nem létezik. Itt számos lehetőség volt, a testület kicsit úgy működött, mint egy ifjúsági egyesület, mondta el Szőke Anna. A templom mellől költöztek el a jelenlegi épületbe, ami akkor még nagyon rossz állapotban volt. A tűzoltók nagyon nagy összefogással újították fel az új tűzoltóotthont. Elmondható, hogy teljesen átalakították az épületet, és ki is bővítették. Maronka Károly volt az, aki a felújítást irányította, s az önkéntes tűzoltótestület ma az ő nevét viseli. A megújult otthon nagyterme közösségi helyszín lett, amely kulturális és egyéb eseményeknek biztosít teret, számolt be Szőke Anna.