2024. március 29., péntek

Zentai siker Bijeljinán

A Musica Tisiana arany minősítést érdemelt ki a nemzetközi kórusfesztiválon

A koronavírus-járvány miatt az elmúlt napokban rendezték meg Bijeljinán (Bosznia-Hercegovina) a Májusi Zenei Ünnepség elnevezésű nemzetközi kórusfesztivált, amelyen a zentai Musica Tisiana női vokális együttes is részt vett, és kiérdemelte a rendezvénysorozat arany minősítését.

A Musica Tisiana tagjainak az elismerés fontos visszajelzést adott eddigi munkájukra vonatkozóan (Horváth Zsolt felvétele)

A Musica Tisiana tagjainak az elismerés fontos visszajelzést adott eddigi munkájukra vonatkozóan (Horváth Zsolt felvétele)

Az idén tizenkilencedik alkalommal megtartott kóruszenei fesztiválon kilenc kategóriában hirdettek versenyt, a zentai kórus a kisebb vokális összeállítások mezőnyében szerepelt – nyilatkozta napilapunknak Bíró Magyari Kinga, a zentai formáció vezetője, aki elmondta, hogy rajtuk kívül sok résztvevő volt Szerbiából és a környező országokból is. Bíró Magyari Kinga hangsúlyozta, hogy újdonsült és feltörekvő kórusként nagyon sokat jelent számukra ez az elismerés, mindenekelőtt pozitív visszajelzést adott nekik az eddigi munkájukra vonatkozóan, ugyanakkor meg is erősítette a formáció tagjait abban, hogy jó úton haladnak. A fesztivál résztvevői a járvány miatt interneten mutatkoztak be a boszniai közönségnek.

Bíró Magyari Kinga már korábban is vezetett kórusokat, és elmondása szerint a Musica Tisiana elsősorban létszámban és összetételben különbözik a korábbiaktól. A nyolctagú női vokális összeállítás olyan énekelni vágyó fiatal felnőttekből tevődik össze, akik egytől egyig többéves kóruséneklési tapasztalattal rendelkeznek, sőt közülük többen magánéneket is tanultak.

– Mivel senkinek nincs pazarolni való ideje, a próbákat mindenki komolyan veszi, és igyekszik a maximumot nyújtani. Így természetes, hogy jól halad a munka, aminek köszönhetően komolyabb, illetve nehezebb műveket is kiválóan be tudunk gyakorolni – jegyezte meg beszélgetőtársunk, aki hozzáfűzte, hogy a tagok közül mindenkit régóta ismer. Vannak, akikkel még a középfokú zeneiskolába és az akadémiára is együtt járt, és barátságuk is azóta tart, ugyanakkor olyanok is akadnak, akikkel diákként együtt énekelt a Zentai Gimnázium akkori leánykarában, illetve együtt dolgozott a Stevan Sremac Szerb Művelődési Központ Kamarakórusában, sőt az egyik diákja és kórustagja is tagja ennek a különleges formációnak, amelyben a szopránban Cvijanović Aleksandra, Fekete Judit és Kasza Beáta, mezzoszopránban rajta kívül Szigeti Andrea és Graca Sára, altban pedig Laták Sára és Nagy Mélykúti Zsófia énekel.

Bíró Magyari Kinga elmondta, hogy az elkövetkező időszakra vonatkozóan már jó néhány projektumuk kilátásban van, azok magvalósítása azonban a járványhelyzet miatt elrendelt óvintézkedésektől függ, majd hozzátette, mindennek ellenére a jelenlegi áldatlan állapotok közepette is szorgalmasan dolgoznak, és igyekeznek minél több művet megtanulni, egyben abban bíznak, hogy mielőbb újra színpadra léphetnek, és jövőre más nemzetközi kórusfesztiválokon, egyéb rendezvényeken is részt tudnak majd venni.