2024. március 29., péntek

A háttérhatalom és az „Új világrend”

Kerekasztal-beszélgetés a Than Emlékházban

Pénteken délután az óbecsei Than Emlékházban, az Alkotók és Újítók Társaságának szervezésében, A háttérhatalom és az új világrend címmel tartottak kerekasztal-beszélgetést, mintegy harminc érdeklődő részvételével. Vitaindítót Dosztán Tibor okleveles hittantanár-nevelőtanár mondott, akinek elmondása szerint szokásához híven most is „érzékeny” témához nyúlt.

– Számomra a beszélgetőtársaim, valamint a hallgatóság számára is egyrészt kihívást jelent, másrészt pedig közösséget és közösségünket érintő problematikának is nevezhetjük. Sokan még mindig úgy tartják, hogy ezek puszta összeesküvés-elméletek. Életünk minden egyes napján találkozunk olyan dolgokkal-tényekkel, amelyeket egy ép elméjű, önállóan gondolkodó személy nem tud úgymond a „helyére” rakni. Nos, ha szeretnénk válaszokat kapni ezekre a kérdésekre, akkor meg kell ismernünk ezek hátterét. Érdeklődésem kezdete e témában úgy 15-20 évre tehető, kutatásaim pedig mintegy tíz évre. Írásos formában 2013-ban tettem először említést, majd 2016-ban publikáltam egy könyvet, amelyben szintén érintettem e témát – mondta Dosztán Tibor.

A kerekasztal-beszélgetés vendége volt Szerda Balázs történész, latintanár, az óbecsei községi tanács művelődéssel és civil szervezetekkel megbízott tagja, aki felszólalásában beszélt a szabadkőművességről és a szabadkőművesek megalakulásáról, az illuminátusokról és rotary klubokról, illetve az ő tevékenységeikről.

Dr. Koncz Gyula általános szakorvos, a péterrévei rendelő orvosa arról beszélt, hogy mennyire hat ki az orvostudományra a háttérhatalom működése. Saját véleménye szerint a fegyverkereskedelem, a kábítószer-kereskedelem és az olajipar mellett beszélhetünk a gyógyszeriparban is a háttérhatalom manipulációjáról, gyógyszermaffiáról, vagy gyógyszelobbiról, a kreált betegségekről és az esetleg hamis statisztikákról. Lovasi Latincsity Zsolt okleveles jogász arra a kérdésre próbált választ adni, hogy milyen jogi alapon működnek ezek a háttérhatalmi társaságok, van-e ellentmondás esetleg a római joggal kapcsolatban, esetleg erkölcsi akadályai jogi értelemben. A negyedik beszélgetőtárs prof. dr. sc. Horváth László bácsföldvári plébános volt, aki a szabadkai Teológiai-Katekétikai Intézet tanára, aki ötven éve foglalkozik ezzel a témával. Ő a háttérhatalom és az egyház viszonyáról beszélt, és véleménye szerint a háttérhatalom egy tervezett valami, amely az egyház hatalmának letörését szeretné.