2024. április 20., szombat

Körvonalazódott az új kormány összetétele

Aleksandar Vučić köztársasági elnök, a Szerb Haladó Párt elnöke az SZHP elnökségi ülése után tájékoztatta a nyilvánosságot a megbeszélésen elhangzottakról, valamint az alakuló kormányról.

Vučić elmondta, a párt számára fontos volt eldönteni, milyen terveket és célokat tűzhetnek ki. A polgároktól nagy támogatást kaptak, és érzékelhető a biztonság és stabilitás az országban. Fontos volt a választások után megmutatni, hogy az SZHP képes változni és hajlandó az önkritikára, például számos városvezető polgármester leváltásával, mondta Vučić.

Ki kell emelni a köztársasági elnök szerint a Szerbia 2025 programot, amely jelentős cél volt, de a koronavírus elrontotta a lehetőségeket, a regionális- és világgazdaságot is rossz hatással érintette, bár Szerbia a csodával határos módon talán nem kerül negatív gazdasági fejlődési vonalra.

Hat alapvető célt határoztak meg az SZHP elnökségi ülésén Vučić tájékoztatása szerint. Először is a kormány meghatározott ideig fog fennállni, az új választások legkésőbb 2022. április 3-áig megrendezésre kerülnek.

Másodszor, a kormány céljai és programja a harc a polgárok egészségéért, elsősorban az fontos, hogy Szerbia Európa első 5 nemzete közé kell, hogy tartozzon a koronavírus elleni küzdelemben.

A Koszovó és Metóhia területéért, illetve az ottani polgárok érdekeiért vívott harcot is fontos pontnak jelölte meg a pártelnök.

Vučić kemény harcot hirdetett meg az országban egyre aktívabb maffia ellen.

Gyorsított reformokra van szükség a jogi rendszer és az európai integrációs ügyek terén, jelentette ki a köztársasági elnök, erre a célra létrehoznak egy új tárcát is. Mindenek előtt be kell tartani és tartatni a személyi szabadságjogokat, mert Szerbiában senkit sem szabad bántani bármilyen identitása miatt, legyen szó akár a migránsokról is.

A következő cél Szerbia gazdasági fejlődése, a tervek szerint legalább 6 százalékos gazdasági növekedést kell elérni a jövő évben, idén pedig a nullát kell megcélozni. A gazdasági fejlődésben nagy szerepet kap többek között az energetika és az útépítés.

Vučić ezután rátért a koalíciós partnerekre, hozzátéve, nélkülük is elég mandátumuk lenne a parlamentben. Emlékeztetett ugyanakkor, hogy ilyen helyzetben is komolyságot és felelősséget kell mutatni, mert az emberek bizalmat helyeztek beléjük, ezért biztosítani kell, hogy növekvő életszínvonalat tapasztaljanak meg a polgárok.

Az elnök elmondta, fontos megbeszélés zajlott Ivica Dačićtyal, a Szerbiai Szocialista Párt elnökével. Kijelentette, folytatódni fog az együttműködés a partnerrel, egy kicsit megváltoztatott formában. Emellett Aleksandar Šapićtyal, a Szerb Patrióta Szövetség vezetőjével is előremutató tárgyalást folytatott gazdasági és külpolitikai kérdésekről.

Nagy mértékben meg fog növekedni a nemzeti kisebbségek képviselete a politikai szerepvállalásban, például államtitkári és igazgatói szinteken, mutatott rá Vučić.

Az új kormányt jövő szerdán terjesztenék a parlament elé, jelentette ki az elnök. A párton belül mindent tisztáztak, a koalíciós partnerekkel még  tárgyalniuk kell egyes kérdésekről. Nem lehet még minden miniszteri szerep kapcsán pontos nevet mondani, de a többségük már eldőlt, tette hozzá Vučić, ugyanakkor még nem sorolta fel a tisztségeket betöltő politikusokat.

Újságírói kérdésre azt is hozzátette, hogy egy krízishelyzetben működő reformkormány fog megalakulni.