2024. március 29., péntek

A nagyérettségi próbája

Jövő héten 101 szerbiai középiskolában töltik ki a teszteket

Az oktatási standardok fejlesztésével és javításával kapcsolatos tanácskozásra kedden került sor Belgrádban. A standardok azért fontosak, mert meghatározzák, hogy milyen képességet, tudást kell megcélozni ahhoz, hogy a diákok eredményesen fejezzék be az általános iskolai és középiskolai oktatást. Mladen Šarčević oktatásügyi miniszter kijelentette, az új oktatási standardok az oktatási programok és a módszertan innovációjának feltételei, amelyek célja az oktatás minőségének javítása.

– Azzal fogunk most foglalkozni, amire már régóta vár a szerbiai oktatás. Szeretnénk jobb eredményeket elérni, mert a szerbiai oktatással kapcsolatos nemzetközi eredmények nem azok, amikre számítottunk. Az állami érettségi, a fizetési osztályok és az új standardok azok a területek, amelyeknek pozitív irányba kell változniuk – mondta a tárcavezető.

A miniszter rámutatott, hogy az új oktatási standardok kidolgozása a hallgatók és a tanárok javát szolgálja. A pedagógusok nagyban hozzájárulnak a színvonal emeléséhez annak érdekében, hogy a diákok könnyebben és gyorsabban tudjanak tanulni, illetve a funkcionális tudásra összpontosíthassanak.

Mladen Šarčević bejelentette, hogy a standardok kidolgozása után az oktatási programok, tankönyvek, záróvizsgák újítására lehet számítani az általános iskolákban és a középiskolában.

Az oktatási standardok fejlesztésével és javításával kapcsolatos tanácskozáson az állami érettségiről is szó volt, amelyet a középiskolai oktatás végén kell teljesíteniük a diákoknak. Az ezzel kapcsolatos projektumhoz az Európai Unió csaknem 3,7 millió euróval járult hozzá. Az első próba-nagyérettségit október 27-e és 30-a között tartják meg Szerbia 101 középiskolájában. Ebben a különböző nemzeti kisebbségekhez tartozó diákok is részt fognak venni.