2024. április 16., kedd

Minden harmadik polgár alig húzza ki a hónapot

A szegénység leginkább a kiskorúakat veszélyezteti, a legkevésbé érintettek a nyugdíjasok

A Köztársasági Statisztikai Hivatal adatai szerint Szerbia minden második megkérdezett polgára nem engedhet meg magának évente egy hetes házon kívüli pihenést, és minden harmadik alig tudja kihúzni a hónapot. A hivatalos adatok arra mutatnak rá, hogy 2019-ben a lakosság 23,2 százaléka élt a szegénység peremén, ami kb. egy százalékkal kevesebb, mint 2018-ban – írja a 021.rs.

Ezek a számok is bizonyítják, hogy az ország polgárai semmivel sem élnek könnyebben, és nem is keresnek jobban, mint az előző években. Hivatalosan a szegénység peremén élnek mindazok, akik 19.381 dinárnál kisebb bérrel rendelkeznek havonta, ez az összeg pedig az ún. reális kereset (mediális jövedelem) 60 százaléka. Tehát egy háromtagú család a szegénység peremén él, ha havonta kevesebb, mint 34.886 dinárral rendelkezik, négytagú család esetében ez az összeg 40.700 dinár.

A statisztikai hivatal körkérdése 13.733 polgárt és több mint 5000 háztartást érintett, minek során arra keresték a választ, hogy 2018-hoz viszonyítva milyen anyagi körülmények között élnek a szerbiai családok. A megkérdezettek több mint fele úgy nyilatkozott, hogy a számlák rendezése nehézséget okoz számukra, és csupán 4 százalékuk állította, hogy meg sem érzik a rezsiköltséget.

Az elemzés legmeglepőbb következtetése az, hogy a szegénység leginkább a kiskorúakat veszélyezteti, és legkevésbé érintettek a nyugdíjasok.

A családokat illetően a három, vagy annál is több gyermekes családok állnak legközelebb a szegénységhez, de nincsenek távol az egygyermekes, vagy a gyermeküket egyedül nevelő szülők sem. A statisztika is igazolta, hogy a nők közelebb állnak a szegénységhez, mint a férfiak, a nyugdíjasok esetében azonban fordított a helyzet: a nők jobb anyagi helyzetben tudhatják magukat férfi társaiknál. Az egyedül élők helyzete sem irigylésre méltó, viszont leginkább biztonságos azon nagyobb családok helyzete, ahol nincs gyerek és több a munkavállaló.

Egyébként a hátrányos anyagi helyzet alapjául a következő tényezők szolgálnak: fűtés, mosógép, személyautó, egy hét házon kívüli pihenés évente, előre nem látott 13.900 dináros kiadás, telefon, televízió, hús vagy hal, továbbá az albérlet, a lakáshitel, vagy más hitel rendszeres törlesztése.