2024. március 28., csütörtök

A reformáció jelentősége

Mi református keresztyének az októbert a reformáció havának nevezzük. A hónap utolsó napján emlékezünk meg a reformáció 503. évfordulójáról. Fontosnak tartom – ha egy kicsit korábban is – napilapunkban megemlékezni erről a felekezetünk szempontjából is nagyon fontos eseményről, a reformáció ünnepéről. Szükséges erről beszélni elsősorban azért, mert szűkebb pátriánkban itt Vajdaságban még valamivel több mint tízezren a reformáció kései örököseinek valljuk magunkat, azaz református vallásúak vagyunk. Hogyan tekintünk ma, kicsivel több mint öt évszázad távlatából a reformációra és mi lenne ennek a folyamatnak a lényege? Ezekre a kérdésekre keressük a választ mostani írásunkban.
A protestáns világ 2017-ben méltóképpen megünnepelte a reformáció 500. évfordulóját. A 2010-es évek elejétől kezdve évről évre Európa-szerte folyamatosan készültek erre az eseményre, több helyszínen is úgynevezett előrendezvényeket szerveztek, megemlékezve erről a jelentős eseményről. Ebből az alkalomból elkészült az egyik legrégebbi hitvallásunk, a Heidelbergi Káté mai magyar nyelvű fordítása. Ezenkívül pedig Kálvin János fő művének, az Institutionak (A keresztyén vallás rendszere) ugyanilyen jellegű fordítása. Nekünk reformátusoknak ez a legnagyobb felekezeti ünnepünk az egyházi év ünneptelen félévében. A közelgő ünnepre való tekintettel, néhány a reformációval kapcsolatos gondolatot szeretnék megosztani az olvasóval. Ezt most kivételesen csak nagy általánosságban, a részletekbe való különösebb elmélyülés nélkül teszem.


A protestáns gondolkodás szerint nem igazából a reformáció egyháztörténeti jelentőségét szoktuk kiemelni. Ez is nagyon fontos, de ennél fontosabb, hogy amikor a reformációról emlékezünk meg, akkor elsősorban Istennek a reformációban megnyilvánuló tettét tartjuk szem előtt. Nevezetesen azt, hogy visszavezette az egyházat az igazi forráshoz, a Bibliához, az Ő kijelentett Igéjéhez. Maga a reformáció történelmileg abban a pillanatban született meg, amikor a középkori kolostor homályában Luther Márton rábukkant a Bibliára és azt egyre nagyobb buzgósággal olvasni és tanulmányozni kezdte. A reformáció gyökere és forrása a Biblia. A középkori egyház legnagyobb eltévelyedése és bűne az volt, hogy elszakadt a Bibliától, megfeledkezett arról, hogy a hit és az egyház kérdésében egyetlen végső tekintély van: Istennek a Bibliában kijelentett Igéje és akarata. Azt talán már nem is szükséges különösebben kihangsúlyozni, hogy az anyanyelvű bibliafordítás is reformációi örökségünk.
Csak akkor beszélünk helyesen a reformációról, ha abban magának Istennek az egyházat megtisztító, megújító munkáját látjuk. A reformációban Isten Szentlelke és Igéje különleges mértékben hatott az egyházra, és ebben gyökeres változásokat eredményezett. Ebben a folyamatban az alany, a cselekvő maga Isten volt, az emberek csupán eszközei voltak neki. A reformáció emlékünnepélyen nem embereket ünnepelünk, nem emberi alkotásokra emlékezünk vissza, hanem Isten előtti hálánkat mutatjuk be azért, hogy a reformációban nyilvánvalóvá tette az anyaszentegyházat kormányzó és éltető nagy hatalmát, szeretetét és kegyelmét. Éppen az a reformáció páratlan jelentősége, hogy Isten az egyházat megszabadította az emberi kormányzástól, emberi megítélés alól, s ismét beállította a maga dicsőségének és az ember üdvösségének szolgálatába. Arra mindenképpen rá kell mutatnunk világosan, hogy mindazt, amit az Isten a reformációban tett, csak hit által lehet felfogni és megragadni. Isten, aki Szentlelke és Igéje által végrehajtotta a reformáció nagy művét, hitet is adott annak felfogására, az abban való tevőleges részvételre, az ajándékaival való élésre.
Kálvin János gondolatával zárom a reformációval kapcsolatos gondolataimat: „Soli Deo Gloria” – Egyedül Istené a Dicsőség!

(A szerző a Bácsfeketehegyi Református Egyházközség lelkipásztora, a Bácskai Egyházmegye esperese.)