Kedves atya!
Egy ideje azon kapom magam, hogy imádkozás közben, főleg, amikor a Rózsafüzért imádkozom, teljesen elkalandoznak a gondolataim. Így van ez más kötött imák esetén is. Ilyenkor eszembe jutnak a nap eseményei, s a gondjaim. Szégyellem nagyon, s bárhogy próbálom, nem tudok változtatni. Mit tegyek? Erzsike
Imádkozás közben vesszük észre, hogy a gondolataink elkalandoznak, eszünkbe jutnak a nap eseményei, és megterhelnek minket a gondjaink. Ez máskor is így van, szinte mindig így van, csak nem vesszük észre. Örökös szétszórtságban éljük az életünket. Mindig száz és száz gondolat tud bennünket ostromolni, és ez olyan, mint amikor erős szélviharban a hullámok egymás után szakadatlanul neki csapódnak a partnak. Mi a gondolataink hullámverésében élünk. Minden gondolat erőteljes hatással van egész szervezetünkre. Ha ezek nyugtalanító, aggasztó gondolatok, akkor nyugtalanságot, aggodalmaskodást keltenek bennünk. Maga a nyugtalanság, aggodalmaskodás felkavarja, felfokozza érzéseinket, amik visszahatnak a gondolatainkra, és azokat tovább kavarják, szítják, az állandó idegeskedés, feszültség ördögi körét teremtik meg bennünk. A gondolataink mindig elkalandoznak, szétszóródnak, és nem tudunk odafigyelni sem az imára, sem a tennivalónkra, sem az embertársainkra. Semmire nem tudunk igazán odafigyelni, ezért semmit nem tudunk igazán jól tenni, nem vagyunk benne az Istennel, a munkánkkal, az emberekkel való kapcsolatainkban. Így nem tudunk a jelenben élni, a valóságban élni, vagy a jövőben kalandozunk, ami még nincs itt, vagy a múltban bolyongunk, ami már elmúlt, vagy távoli emberekkel foglalkozunk, akikhez semmi közünk, vagy a képzeletünkben lebegünk, ami már egy virtuális világ. Ha nem tudunk a jelenben lenni, a jelen pillanatba helyezkedni, akkor nem éljük az életünket, ne vesszük kezünkbe sorsunk alakítását, nem valósítjuk meg Istennek az életünkkel kapcsolatos nagyszerű tervét.
Istennek minden emberrel egy csodálatos terve van, mindenki életfilmjéről megírt egy páratlan és rendkívüli forgatókönyvet. Ezt a tervet pillanatról pillanatra kell megvalósítanunk, ennek a filmnek a szerepét pillanatról pillanatra kell lejátszanunk a nagy Rendezőnek utasításai, a Szentléleknek a sugallatai szerint. Az kell ehhez, hogy ne engedjük elkalandozni a gondolatainkat, ne szóródjunk szét sem a jövőbe, sem a múltba, sem a messzeségekbe, sem a képzelet valótlanságaiba. Ezután a figyelmünket irányítsuk a jelen pillanatra, ott kérdezzük Istentől (ez maga az imádkozás!), hogy mit akar tőlünk most, mit kell tennünk ebben a pillanatban az Ő terve szerint. Ekkor a jelen pillanatban érkezik Istentől egy válasz, egy sugallat, egy ötlet, egy ráérzés (és ez Isten szava, Isten „imádkozása”=beszéde hozzánk, mivel az imádkozás beszélgetés, párbeszéd Istennel). Ezt a gondolatot meg kell ragadni és azonnal tettekre kell váltani. Ha meghalljuk Istennek a jelen pillanatban hozzánk szóló szavát (és csak akkor szól hozzánk, ha a jelenben vagyunk!), és azonnal meg is tesszük, amire indít, akkor éljük az életünket és játsszuk a főszerepet az isteni-emberi filmben.
Isten azt akarja, hogy mindig a mában éljünk, a jelenben, ahol Ő, ha közreműködünk Vele, megadja „a mindennapi kenyeret”, és minden más szükséges dolgot. Jézus erről kifejezetten tanít az Evangéliumban: „Ne aggódjatok az életetek miatt. Ne kérdezzétek, mit egyetek vagy mit igyatok, és ne nyugtalankodjatok. Atyátok tudja, hogy szükségetek van ezekre. Ti keressétek csak az Ő országát, tegyétek pillanatról pillanatra az Ő akaratát, és mindezeket megkapjátok hozzá.” (Lk 12, 22. 29. 31.) „Ne aggódjatok a holnapért; a holnap majd gondoskodik magáról. Elég a mának a maga baja.”(Mt 6, 32. 34.)
Chiara Lubich, a fokolár mozgalom alapítója 80 éves korában a legaktívabb, legeredményesebb, legvitálisabb életszakaszát élte meg. Egy riporter megkérdezte tőle, minek köszönheti ezt a hosszú életet és ezt a fiatalos egészséget. Azt válaszolta: „Soha semmiért nem aggodalmaskodtam, minden gondomat Istenre bíztam, és mindig tapasztaltam, hogy ezeket mind megoldja. Aztán egy nagyon rendezett életvitelt folytattam, minden fontos dologra ráfordítottam a megfelelő időt.” – Ezért nem égett ki, nem fogyott el az életereje.
Én, eddig majd hét évtizedet éltem meg aránylag jó testi egészségben és mentális frissességben. Meg vagyok győződve arról, hogy ezt annak köszönhetem, hogy mindig, minden gondomban rá tudtam hagyatkozni Istenre, és napról napra azon voltam, hogy a jelenben legyek, és a jelen pillanatban tegyem Isten akaratát. Ennek sokféle jó hatását tapasztaltam. Például azt, hogy semmilyen formában nem jelentkezik nálam feledékenység. Bárhova indulok, bármihez fogok, mindig érkezik egy figyelmeztető sugallat, egy konkrét utasítás, amit abban a pillanatban felfogok és követek, teszek. Az emberek a feledékenységet általában érelmeszesedésre vagy gondterheltségre fogják. Merem mindenkinek mondani, hogy sem az öregedés, sem a problémák örvénye nem okoz feledékenységet, hanem a gondolatok elkalandozása, és érzelmi szétszórtság, ami akadályozza, hogy meghalljuk a sugallatot az adott pillanatban. Mindenki lehetne élete végéig épelméjű és kreatív, ha mindig a jelen pillanatban lenne a gondolkozásával és ott cselekedné azt, amit Isten sugall neki abban a pillanatban.
Tisztelt Erzsike! Kérdezi, mit tegyen annak érdekében, hogy imádkozás közben ne kalandozzanak el a gondolatai, ne foglalkoztassák a nap eseményei, ne terheljék az élet gondjai. Azt tanácsolom, hogy gondolatban mindig helyezkedjék a jelen pillanatba, és ott figyeljen Isten sugallatára. Akkor majd igazán imádkozik vagyis beszélget Istennek (hallja a Szavát és igennel válaszol rá), és okosan éli majd az életét, úgy, hogy kibontakoztatja Istennek az Önnel kapcsolatos csodálatos tervét. Csak így érdemes élni! Másképpen csupán tengetjük és sorvasztjuk az életünket.
Szeretettel: László atya
Kedves Olvasóink,
Pósa László atyának szánt kérdéseiket, gondolataikat a következő e-mail-címre várjuk: lelkesz@magyarszo.rs, illetve hagyományos, postai úton is az alábbi címre: Magyar Szó – Tiszavidék szerkesztősége, 24400 Zenta, Posta utca 14. A borítékra kérjük írják rá: PÓSA ATYA, A LELKÉSZ VÁLASZOL.
Kérnénk, hogy gondjukat pár mondatban, érthetően, a problémát alaposan elmagyarázva fejtsék ki az atya számára, aki lapunk hasábjain fog erre felelni. Levelük meg fog jelenni a válasszal együtt, azzal, hogy igény szerint ez történhet névtelenül, vagy álnéven. Mindenképp tüntessék fel a felénk intézett soraikban, hogy milyen aláírás vagy monogram megjelenését engedélyezik.
