2024. április 19., péntek

Legyél te is zenÉsz!

Új tehetséggondozó foglalkozás kezdődött Szabadkán

Szombat délelőtt egy új zenei tehetséggondozó foglalkozás indult a Szabadkai Zeneiskolában, amely a felső osztályos diákokat célozza meg. A zenÉsz elnevezésű program célja, hogy a zenei tehetségek olyan élményekhez és tudáshoz jussanak, amellyel nem találkoznak az iskolai oktatás során. A program szervezője a Vajdasági Tehetségsegítő Tanács. A foglalkozásokat a Szabadkai Zeneiskola munkatársai, vagyis Nagy Tímea klarinét-, Kiss Tamás hegedű-, Szűcs Dávid nagybőgő-, Szűcs Mihály fagott-, valamint Németh György zongoratanár, a program szakmai vezetője tartja. Németh Nemes Aranka, a zenÉsz szervezője és vezetője a következőket nyilatkozta a foglalkozásokkal kapcsolatban:

Zenei ráhangolódás a közös munkára (Szalma Brigitta felvétele)

Zenei ráhangolódás a közös munkára (Szalma Brigitta felvétele)

– A zenÉsz tehetséggondozó zenei program keretében ma indítottuk el az első foglalkozást tizenkét gyermek számára. A Nemzeti Tehetségprogramnak köszönhetően kaptuk meg az ehhez szükséges támogatást. Nagyon örülünk, hogy lehetőség van erre, hiszen a környékünkön eddig nem sok ilyen programról hallhattunk. Felkerestük azokat a hatodik, hetedik és nyolcadik osztályos tanulókat, akik érdeklődést mutatnak a zene iránt, és már játszottak hangszeren. Két részre osztottuk a foglalkozást. Az első a szakmai rész, tehát zenei alapok és a kreativitás fejlesztéséről szó. Nagyon sok olyan dologgal találkozhatnak a gyerekek, amikről az iskolában nem esik szó. A második részben egy játékos foglalkozáson vehetnek részt. Ez azt jelenti, hogy akár önismereti, akár drámapedagógiai, akár képzőművészeti vagy kézműves foglalkozásokon tapasztalhatják meg a zene világát, de nem feltétlenül csak a zenéről lesz szó – tudtuk meg Németh Nemes Arankától.

A foglalkozás a tanárok bemutatkozásával indult, majd Pécsi József Dörmögő Dömötör Istók gazda udvarán című művét hallhattunk Németh György és Szűcs Mihály előadásában.

A foglalkozásokat minden második szombaton tartják a Szabadkai Zeneiskolában.