2024. április 19., péntek
KÜLFÖLDI LABDARÚGÁS

Ibrát a koronavírus sem állítja meg

Van Dijk akár nyolc hónapot is kihagyhat – Csillaghullás a La Ligában

Zlatan Ibrahimović szeptember 24-én tárta nyilvánosság elé, hogy pozitív koronavírustesztet produkált, ezért megkezdte kötelező kéthetes karanténidőszakát. A svéd csatár akkor közösségi oldalán azt írta, a koronavírusnak volt annyi bátorsága, hogy kikezdjen vele, de rossz embert talált. Ibra a bezártság alatt is aktív maradt, otthonában edzett. Október 3-án saját születésnapján egy limitált kiadású Porsche 911 Targa 4S luxusautóval lepte meg magát, 9-én pedig arról posztolt, hogy elhagyhatta a hatósági karantént. Zlatan a hétvégén a milánói városi rangadón a Milan színeiben lépett pályára, három perc alatt duplázott, ezzel megszerezte csapatának a győzelmet. Nem tűnik úgy, hogy a labdarúgás berkein belül lassan veteránnak számító támadót különösebben megviselte volna a betegség. Ibra a meccs után stílusosan a következőket nyilatkozta: „Ha olyan lenne az erőnlétem, mint egy 20-30 éves játékosnak, akkor megállíthatatlan lennék. De hát mit is mondjak? Így sem tudnak engem megállítani.”

Pioli gárdája ugyan az első félidőben kapott még egy gólt, de a Milan 2:1-re is nyerni tudott. A Rossoneri kiválóan kezdte a szezont, akárcsak a Gattuso vezette Napoli. A nápolyiak hazai pályán a vártnál jóval könnyebben, 4:1-gyel felülmúlták az Atalanta gárdáját. Nem tudott nyerni a Cristiano Ronaldo nélkül felálló Juventus. Az Öreg Hölgy a Crotone otthonában csak 1:1-es döntetlent ért el.

Olasz bajnokság, a 4. forduló: Napoli–Atalanta 4:1, Inter–Milan 1:2, Sampdoria–Lazio 3:0, Crotone–Juventus 1:1, Bologna–Sassuolo 3:4, Spezia–Fiorentina 2:2, Torino–Cagliari 2:3.

1. Milan

4

4

0

0

9:1

12

2. Sassuolo

4

3

1

0

13:6

10

3. Atalanta

4

3

0

1

14:9

9

4. Napoli

4

3

0

1

12:4

8

5. Juventus

4

2

2

0

9:3

8

6. Inter

4

2

1

1

11:8

7

7. Verona

3

2

0

1

4:1

6

8. Benevento

3

2

0

1

6:7

6

9. Sampdoria

4

2

0

2

7:7

6

10. Roma

3

1

1

1

3:5

4

11. Fiorentina

4

1

1

2

7:8

4

12. Cagliari

4

1

1

2

6:10

4

13. Spezia

4

1

1

2

5:9

4

14. Lazio

4

1

1

2

4:8

4

15. Genoa

2

1

0

1

4:7

3

16. Parma

3

1

0

2

2:6

3

17. Bologna

4

1

0

3

7:8

3

18. Crotone

4

0

1

3

3:11

1

19. Torino

3

0

0

3

4:8

0

20. Udinese

3

0

0

3

0:4

0

A következő fordulóban (október 23., 24., 25., 26.): Sassuolo–Torino, Atalanta–Sampdoria, Genoa–Inter, Lazio–Bologna, Cagliari–Crotone, Benevento–Napoli, Parma–Spezia, Fiorentina–Udinese, Juventus–Verona, Milan–Roma.

Megint a videobíró…

Már a forduló beharangozójában is a Mersey-parti rangadóra, azaz az Everton–Liverpoool összecsapásra hívtuk fel a figyelmet, a derbi pedig megfelelt az elvárásoknak. Sajnos a 2:2-es döntetlennel végződő találkozó mégsem a futballról, hanem leginkább a videobíró körüli értelmetlen szabályokról és Pickford kegyetlen szabálytalanságáról marad emlékezetes. Történt ugyanis, hogy egy szabadrúgásnál a Vörösök a hosszún Virgil van Dijkot ugratták ki, az Everton és az angol válogatott hálóőre azonban két lábbal, térdmagasságban becsúszott a középhátvédnek. Büntető helyett lesállás miatt kifelé mutatott a játékvezető, mert Van Dijk előrébb helyezkedett az engedélyezettnél. Pickford még csak lapot sem kapott, s bár állítólag a videobíró visszanézte az esetet, a VAR-szobában úgy ítélték meg, hogy az eset nem érdemel lapot. Van Dijkot azonnal le kellett cserélni, a hírek szerint a holland akár nyolc hónapig is lábadozhat.

A PL-ben a Chelsea addig-addig játszott a tűzzel, hogy kiengedte kezei közül a 2:0-s, majd a 3:2-es előnyt is. A Manchester City–Arsenal párharcon megint farkasszemet néztek egymással Guardiola és egykori másodedzője, Arteta. Ebből a csatából most Guardiola és a City került ki győztesként.

Angol bajnokság, az 5. forduló: Everton–Liverpool 2:2, Chelsea–Southampton 3:3, Newcastle–Manchester United 1:4, Sheffield–Fulham 1:1, Manchester City–Arsenal 1:0, Crystal Palace–Brighton 1:1.

1. Everton

5

4

1

0

14:7

13

2. Liverpool

5

3

1

1

13:13

10

3. Aston Villa

3

3

0

0

11:2

9

4. Leicester

4

3

0

1

12:7

9

5. Arsenal

5

3

0

2

8:6

9

6. Chelsea

5

2

2

1

13:9

8

7. Tottenham

4

2

1

1

12:5

7

8. Leeds

4

2

1

1

9:8

7

9. Manchester City

4

2

1

1

7:7

7

10. Southampton

5

2

1

2

8:9

7

11. Newcastle

5

2

1

2

7:9

7

12. Crystal Palace

5

2

1

2

6:8

7

13. West Ham

4

2

0

2

8:4

6

14. Manchester United

4

2

0

2

9:12

6

15. Wolverhampton

4

2

0

2

4:7

6

16. Brighton

5

1

1

3

9:11

4

17. Sheffield

5

0

1

4

2:7

1

18. West Bromwich

4

0

1

3

5:13

1

19. Fulham

5

0

1

4

4:12

1

20. Burnley

3

0

0

3

3:8

0

A következő fordulóban (október 23., 24., 25., 26.): Aston Villa–Leeds, West Ham–Manchester City, Fulham–Crystal Palace, Manchester United–Chelsea, Liverpool–Sheffield, Southampton–Everton, Wolverhampton–Newcastle, Arsenal–Leicester.

Jó formában az újonc

Sem a Barcelona, sem a Real Madrid, sem pedig a Sevilla nem tudott nyerni a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 5. fordulójában. A négy nagy közül csak a Diego Simeone irányította madridi Atlético tudta kiharcolni a három pontot. A Matracosok idegenben 2:0-ra legyőzték a vigói Celtát, a Barcelonától elhappolt Luis Suárez pedig ismét eredményes tudott lenni. A Sevillának nem volt könnyű dolga a Granada ellen, és az előzetesen is nehéz összecsapásra számító Julen Lopetegui legénysége alulmaradt vendégségben. Ennél jóval meglepőbb eredmény, hogy a királyi gárda minimális arányú vereséget könyvelhetett el a Santiago Bernabéuban a debütáns Cadiz ellen. A vendégegyüttes tőlük meglehetősen szokatlan szériában van: az újonc zsinórban három meccsen diadalmaskodott, és ott vannak a tabella elején. A címvédő Real Madrid botlását kihasználhatta volna a Barcelona, de az elmúlt fordulókban látott dinamikus játék ezúttal hiányzott a gránátvörös-kékeknél. A Getafe folyamatosan tördelte a játékot, végül Jaime Mata tizenegyesgóljával a hazaiak otthon tartották a három pontot. A La Ligában egyelőre nem remekelnek a nagycsapatok, de egymáshoz képest nincs lemaradásuk, így a csatározás idén kiegyenlített lehet: a spanyolok szempontjából csak az az elszomorító, hogy a korábban Európában uralkodó egyesületek idén inkább lefelé lógnak ki a topcsapatok táborából.

Spanyol bajnokság, a 6. forduló: Celta–Atlético 0:2, Eibar–Osasuna 0:0, Getafe–Barcelona 1:0, Granada–Sevilla 1:0, Real Madrid–Cadiz 0:1, Athletic–Levante 1:0, Villarreal–Valencia 2:1.

1. Villarreal

6

3

2

1

8:8

11

2. Real Madrid

5

3

1

1

6:3

10

3. Getafe

5

3

1

1

5:3

10

4. Cadiz

6

3

1

2

6:6

10

5. Granada

5

3

1

1

7:8

10

6. Betis

5

3

0

2

7:6

9

7. Atlético

4

2

2

0

8:1

8

8. Sociedad

5

2

2

1

7:2

8

9. Barcelona

4

2

1

1

8:2

7

10. Sevilla

4

2

1

1

5:3

7

11. Osasuna

5

2

1

2

5:4

7

12. Valencia

6

2

1

3

8:9

7

13. Athletic

5

2

0

3

4:5

6

14. Eibar

6

1

2

3

4:6

5

15. Celta

6

1

2

3

3:9

5

16. Huesca

5

0

4

1

2:4

4

17. Elche

3

1

1

1

1:3

4

18. Alaves

5

1

1

3

3:6

4

19. Levante

5

1

0

4

5:10

3

20. Valladolid

5

0

2

3

3:7

2

A következő fordulóban (október 23., 24., 25., 26.): Elche–Valencia, Osasuna–Athletic, Barcelona–Real Madrid, Sevilla–Eibar, Atlético–Betis, Valladolid–Alavés, Cadiz–Villarreal, Getafe–Granada, Sociedad–Huesca, Levante–Celta.

Rutinos bajorok

Robert Lewandowski és Thomas Müller két-két gólja biztosította a Bayernnek a Bielefeld elleni győzelmet a Bundesliga hétvégi játéknapján. A bajorok már az első félidőben tetemes előnybe kerültek, a végén 4:1 arányban diadalmaskodtak. A rivális Leipzig és a dortmundi Borussia is nyerni tudott, így pár forduló elteltével máris kialakulni látszik a német bajnokság élmezőnye.

Német bajnokság, a 4. forduló: Augsburg–Leipzig 0:2, Freiburg–Werder 1:1, Hertha–Stuttgart 0:2, Hoffenheim–Borussia (D) 0:1, Mainz–Leverkusen 0:1, Bielefeld–Bayern 1:4, Borussia (M)–Wolfsburg 1:1, Köln–Frankfurt 1:1.

1. Leipzig

4

3

1

0

10:2

10

2. Bayern

4

3

0

1

17:8

9

3. Borussia (D)

4

3

0

1

8:2

9

4. Frankfurt

4

2

2

0

7:4

8

5. Stuttgart

4

2

1

1

9:5

7

6. Augsburg

4

2

1

1

5:3

7

7. Werder

4

2

1

1

6:6

7

8. Hoffenheim

4

2

0

2

8:6

6

9. Leverkusen

4

1

3

0

3:2

6

10. Borussia (M)

4

1

2

1

5:6

5

11. Freiburg

4

1

2

1

5:8

5

12. Union

3

1

1

1

6:4

4

13. Wolfsburg

4

0

4

0

2:2

4

14. Bielefeld

4

1

1

2

3:6

4

15. Hertha

4

1

0

3

8:10

3

16. Köln

4

0

1

3

4:8

1

17. Mainz

4

0

0

4

2:12

0

18. Schalke

3

0

0

3

1:15

0

A következő fordulóban (október 23., 24., 25., 26.): Stuttgart–Köln, Bayern–Frankfurt, Mainz–Borussia (M), Leipzig–Hertha, Union–Freiburg, Borussia (D)–Schalke, Wolfsburg–Bielefeld, Werder–Hoffenheim, Leverkusen–Ausburg.

Minden a régi!

Két vereség után zsinórban öt győzelmet szerzett a PSG a Ligue 1-ben. A koronavírus a bajnoki kezdésnél megnehezítette a címvédő dolgát, de Neymarék a mostani, Nimes elleni sikerrel máris a tabella élére kerültek. A fővárosiak meccsén kívül a Reims–Lorient találkozó hozta a legtöbb izgalmat, ahol a hazaiak két piros lapot is kaptak, a vendégek pedig 3:1-gyel elhozták a három pontot, és elmozdultak a kiesőzónából.

Francia bajnokság, a 7. forduló: Angers–Metz 1:1, Dijon–Rennes 1:1, Marseille–Bordeaux 3:1, Monaco–Montpellier 1:1, Nantes–Brest 3:1, Nimes–PSG 0:4, Reims–Lorient 1:3, Strasbourg–Lyon 2:3.

1. PSG

7

5

0

2

16:3

15

2. Rennes

7

4

3

0

15:8

15

3. Lille

6

4

2

0

9:2

14

4. Lens

6

4

1

1

10:6

13

5. Marseille

7

3

3

1

10:8

12

6. Montpellier

7

3

2

2

13:9

11

7. Monaco

7

3

2

2

10:9

11

8. Lyon

7

2

4

1

10:7

10

9. St.-Étienne

6

3

1

2

8:7

10

10. Nice

6

3

1

2

7:8

10

11. Angers

7

3

1

3

8:15

10

12. Bordeaux

7

2

3

2

7:5

9

13. Brest

7

3

0

4

11:15

9

14. Metz

7

2

2

3

7:7

8

15. Nantes

7

2

2

3

9:10

8

16. Nimes

7

2

2

3

9:11

8

17. Lorient

7

2

1

4

12:14

7

18. Strasbourg

7

1

0

6

6:16

3

19. Reims

7

0

2

5

6:13

2

20. Dijon

7

0

2

5

4:14

2

A következő fordulóban (október 23., 24., 25.):Rennes–Angers, Lorient–Marseille, PSG–Dijon, Lens–Nantes, Bordeaux–Nimes, Brest–Strasbourg, Metz–St.-Étienne, Montpellier–Reims, Nice–Lille, Lyon–Monaco.