2024. március 29., péntek
SZEGHEGY

Halálos baleset Szeghegyen

Vasárnapra virradóra több halálos áldozatot követelő baleset történt Szeghegyen (Lovećenac), a faluból a vasútállomásra vezető úton.

Három fiatal egy BMW típusú személygépkocsival az utat keresztező csatorna feletti hídnak rohant, és a helyszínen szörnyethaltak. Sajtóértesülés szerint a 22 éves, szeghegyi D. D., valamint a 17 éves verbászi M. V. és az ugyancsak 17 éves szeghegyi P. B. vesztették életüket. A fiatalok járműve nagy sebességgel haladt a falun kívüli vasútállomás felé. A kormánykeréknél ülő D. D. vélhetőleg elveszítette uralmát a kocsi felett és nagy sebességgel a hídnak csapódtak. Az ütközés során a sofőr és a mellette ülő személy kirepültek az ablakon, a hátul ülő a kocsiban maradt. Az autó teljesen összezúzódott, a holtesteket a csatornában találták meg.

A baleset körülményeihez hozzátartozik, hogy Szeghegyet és a vasútállomást egy egyenes út köti össze. A közelmúltban megépült csatorna ezt keresztezi, és valami okból kifolyólag a felette átvezető hidat az út irányától számítva kb. 45 fokkal eltérő szögben építették meg. Ez sötétben, kisebb sebességek mellett is veszélyes lehet.