2024. március 28., csütörtök

Dr. Horváth Futó Hargita kapja az Októberi Díjat

Lezajlott a szenttamási községi képviselő-testület harmadik ülése

A szenttamási községi képviselő-testület sorrendben 3. rendes ülését október 15-én tartották meg. Az ülés legfontosabb napirendi pontjaként a képviselők egyhangúlag elfogadták a községi díjak és elismerések odaítélését végző bizottság jelentését, amely az idei Októberi Díj és a köszönőlevelek odaítélésére vonatkozik. Az idén Szenttamás Község Októberi Díját dr. Horváth Futó Hargita egyetemi tanár kapja több mint két évtizedes kultúraszervezési és értékmegőrzési munkásságáért, valamint Szenttamás kulturális értékeinek népszerűsítéséért.

A képviselők határozatot hoztak, hogy október 19-én, Szenttamás napján köszönőlevelet adnak át a példamutató eredményekért és a munkában elért sikerek elismeréséért, a vállalkozásokért, humánus tettekért, a kimutatott bátorságért, valamint a koronavírus-járvány idején az emberéletek és az anyagi javak megmentéséért hozott áldozatért. Az idén a díjak odaítélésével foglalkozó bizottság javaslatára négy Köszönőlevelet osztanak ki. Eddigi humanitárius tevékenységéért köszönőlevelet kap Borivoj Miković, a Naša priča Egyesület és Dragan Krnjetin vállalkozó az eddig elért eredményekért és humánus tettekért, valamint a szenttamási helyi közösség önkéntesei a koronavírus-járvány ideje alatt fáradtságot nem kímélő tevékenységükért.

A fentiek mellett a községi képviselő-testület csütörtöki ülésén határozatot hozott a közvilágításról, a parkolóhelyekről, a piacokról, az utcákról, az utakról, a zöld övezetek és közterületek tisztántartásáról, valamint a szeméttelepről szóló határozatok bővítésére tett javaslatokról. Továbbá elfogadták a szenttamási Graditelj Közvállalat Alapszabályzatának második módosítását. A módosítás értelmében a vállalat ezentúl több olyan munkát végezhet, amelyek idáig nem tartoztak a hatáskörébe. Ilyenek például a fásítási tevékenységek (facsemeték nevelése, ültetése, favágás), a hőenergia előállítása és forgalmazása, a szennyvíz elszállítása, a nem veszélyes hulladék begyűjtése, lakó- és egyéb épületek építése (és bontása), utak, autópályák, csőhálózatok és különböző vízi létesítmények építése, villanyszerelési munkálatok végzése a lakó- és egyéb épületekben, megvilágítási rendszerek szerelése, utcai világítás, továbbá vízvezeték, szennyvízhálózat, távfűtő- és hűtőberendezések szerelése stb.