2024. március 29., péntek

A Nemzetközi Valutaalap engedélyét adta a béremelésre

Január 1-jétől emelkedhetnek a bérek a közszférában miután erre áldását adta a Nemzetközi Valutaalap (IMF) – jelentette be Siniša Mali szerbiai pénzügyminiszter, majd a Szerbiai RTV-nek elmondta, hogy a valutaalap küldöttsége szerdán folytatott megbeszélést Aleksandar Vučić elnökkel, és ezután engedélyezte a januártól esedékes béremelést a közszférában.

Arra a kérdésre, hogy mekkora arányú lesz a növekedés, nem tudott pontos választ adni, leszögezte azonban, hogy a koronavírus-járvány miatt nem lesz olyan arányú, mint tavaly, de mindenképp emelkedni fog. Véleménye szerint a magánszektorban dolgozók bére is növekedni fog, mert a minimálbér emelése maga után vonja a többi kereset összegének emelkedését is.

Mali szerint várják a pontos adatokat az ÁFA-bevételekről, ami minden hónap 15-én készül el, de úgy vélik, hogy 2 milliárd dináros többlet lesz a tervezett bevételhez képest. Szavai szerint a Nemzetközi Valutalap a kormánnyal való tárgyalása után közleményben teszi közzé, hogy GDP, vagyis bruttó hazai össztermék tekintetében Szerbia a legjobb eredményt mutatta fel Európában az idei évben.