2024. április 16., kedd

Horvát ház Szabadkán

A horvát állam elkötelezett a Szerbiában élő horvátok támogatásában

Horvátország kormányának támogatásával az elkövetkező időszakban Szabadkán horvát ház épül, ahol többek között a Horvát Nemzeti Tanács és a Hrvatska Riječ című hetilap szerkesztősége is új otthont kap, illetve amely kulturális rendezvények színhelyéül is szolgál a jövőben. Emellett a Horvát Nemzeti Tanács alkalmazottainak száma is növekedhet az anyaország támogatásával. Minderről Horvátország külügyminiszterének, valamint a Horvátország határain kívül élő horvátok központi hivatala képviselőjének csütörtöki szabadkai látogatását követő sajtótájékoztatón tudtunk meg többet.

A Horvát Nemzeti Tanács szabadkai székházában megtartott értekezleten számos vajdasági horvát intézmény képviselője volt jelen. Az ülés a HNT, valamint a horvát állam képviselőinek szerződéskötésével ért véget.

A médiának a HNT képviseletében annak elnöke, Jasna Vojnić nyilatkozott a folyamatban lévő projektumokról.

Gordan Grlić-Radman, Jasna Vojnić és Zvonko Milas (Fotó: Benedek Miklós)

Gordan Grlić-Radman, Jasna Vojnić és Zvonko Milas (Fotó: Benedek Miklós)

– A horvát nemzeti közösség stratégiai fontosságot tulajdonít egy olyan ház felépítésének, amely otthona lehet a közösségünk legfontosabb intézményeinek. Ezen beruházással egy tető alá kerül a Vajdasági Horvátok Művelődési Intézete, a Hrvatska Riječ kiadóvállalat és a Horvát Nemzeti Tanács is. Az épület 900 négyzetméter hasznos területtel rendelkezik majd, és úgy alakítjuk ki, hogy művelődési rendezvények megszervezésére is alkalmas legyen. Emellett arról is szót ejtettünk az ülésen, hogy a horvát kormány immár második éve anyagilag is támogatja a HNT-t abban a törekvésében, hogy új munkatársakat alkalmazzon. A szerb kormány támogatásával összesen három személyt alkalmazhatunk. Rendkívül fontos, hogy a munkaerőt tekintve is megerősödjünk. A horvát kormány ebben partnerünk, és a jövőben további két személyt tudunk alkalmazni, amire azért is van nagy szükség, mivel az intézményünk az elkövetkező időszakban újabb regionális irodákat nyit meg Belgrádban és Péterváradon, Jelačić bán szülőházában – fogalmazott Jasna Vojnić.

Horvátország kormánya 1,3 millió kunával (megközelítőleg 171 ezer euró) támogatja a horvát ház felépítését, míg a HNT munkaerő-szükségleteinek kielégítésére 200 000 kunát (26 300 eurót) különítettek el.

Zvonko Milas államtitkár, a Horvátország határain kívül élő horvátok központi hivatalának képviselője nyilatkozatában a Szerbiában élő horvátok identitásának megőrzésében is fontosnak tartja az említett projektumok szerepét.

– A horvát kormány 2018 óta rendszeresen támogatja a HNT programjait, amelyek rendkívüli fontossággal bírnak az itteni horvát közösség számára, értve ezalatt azon tevékenységek támogatását, amelyek a kultúra, a hit, az identitás megőrzését szolgálják. A közös céljaink eléréséhez szükség van a munkaerő erősítésére. Ezen két program támogatása is azt bizonyítja, hogy a horvát állam elhivatott a vajdasági horvátok identitásának megőrzésében, akik mindenekelőtt a szerb állam állampolgárai, de tudniuk kell, hogy van egy anyaországuk, amely gondot visel róluk, és segíti őket mindabban, ami az értékeik megőrzését szolgálja – mondta az államtitkár.

Gordan Grlić-Radman horvát külügyminiszter a találkozót követően a Szerbia és Horvátország közötti jó viszony fontosságát hangsúlyozta.

– A Szerbiában élő horvátok közössége gazdagítja az országot, és hozzájárul az ország fejlődéséhez mind a kultúra, mind a gazdaság, mind pedig azon értékek terén, amelyeket mi is fontosnak tartunk, és amelyek Szerbia számára is fontosak az Európai Unióba vezető úton. A szomszédok közötti jó viszony garantálja az általános stabilitást, és úgy gondolom, hogy a Nyugat-Balkán államai európai jövőt érdemelnek. Ennek elérésében Horvátország támogatja Szerbiát, nem csak azért, mert ez a kötelességünk, hanem mert ez a mi érdekünk is – mondta a horvát külügyminiszter.