2024. április 19., péntek

A közösség és hagyományaink erősítéséért

Három állami kitüntetést adott át Csallóközi Eszter főkonzul

Március 15-én, nemzeti ünnepünk alkalmából több vajdasági magyar közéleti személyiség és művész részesült állami kitüntetésben. A koronavírus-járvány miatt eddig nem került sor ezek ünnepélyes átadására. Csütörtökön hárman vehették át a Magyar Állam kitüntetéseit a palicsi Zvonko Bogdan borászatban. Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának nevében Csallóközi Eszter főkonzul nyújtotta át az elismeréseket a díjazottaknak. Gyurkovics Hunor festő- és grafikusművész és Csányi Erzsébet református lelkész a Magyar Arany Érdemkereszt, Vass Zoltán cserkésztiszt pedig Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült. Az eseményen jelen volt mgr. Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke is.

Gyurkovics Hunor

Gyurkovics Hunor

– Amióta világ a világ, az értékes munkát becsülik. Ha valaki a kötelezőtől többet tesz, azt külön elismeréssel honorálják. Az érdemjeleket az egyes személyek a társadalom által nagyrabecsült tetteik elismeréseként kapják – emelte ki ünnepi beszédében Csallóközi Eszter főkonzul. Mint hangsúlyozta: mostanában a Kárpát-medence szinte minden pontján történik kitüntetés átadás, amely a nemzeti összetartozást jelenti és erősíti is. Az elismerések azt is kifejezik, hogy egyetlen nemzet, egyetlen magyarság tagjai vagyunk, amely akkor tud maradni, ha minden nemzetrész megmarad, és minden nemzetrészen vannak olyanok, akik a magyarság érdekében tevékenykednek, munkálkodnak életük során.

Mint a méltatásban elhangzott: Gyurkovics Hunor festő-, ipar- és grafikusművész 1941-ben született Pécsett. Református szülők gyermekeként, három testvérével együtt nőtt fel. Iskoláit Harasztiban és Vörösmarton végezte el, majd az újvidéki Iparművészeti Középiskola grafika szakán tanult. Ezután a belgrádi Iparművészeti Akadémia reklámgrafika szakos hallgatója volt. Képzőművészettel, iparművészettel, festészettel, grafikával, valamint pedagógiával foglalkozik. A szabadkai Pedagógiai Akadémia képzőművészet- és módszertantanáraként dolgozott egészen nyugdíjba vonulásáig. Tagja a Szerbiai és a Vajdasági Iparművészek Egyesületének, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Társaságának. Első önálló kiállítását Zágrábban tartották 1970-ben. Rendszeresen vesz részt csoportos és önálló tárlatokon belföldön és külföldön is. Több mint 200 önálló kiállítása volt, és több mint 400 tárlaton szerepeltek a munkái. Alapító tagja a szabadkai Bucka-Gányó, a bácskossuthfalvi 9+1, valamint a baranyai, a hortobágyi és a makói művésztelepeknek. Az 1970-es években műtermet kapott a Raichle Ferenc-palota padlásterében. Gyakorló tanárként is visszajárt a szlavóniai magyar falvakba, Harasztira, Rétfalura, Kórógyra és Szentlászlóra, ahol az évtizedek során gazdag néprajzi anyagot gyűjtött össze. A kilencvenes évek alatt ezek nagy része megsemmisült. Harasztiban az újabb gyűjtőmunkájának köszönhetően 2010-ben ma is megtekinthető, állandó néprajzi kiállítást rendezett a református egyház tulajdonában levő tájházban, amely a Gyurkovics Helytörténeti Ház nevet viseli. Az Aracs folyóirat grafikai szerkesztőjeként tevékenykedik.

– Rendkívül nagy jelentőségű számomra ez a kitüntetés. Annál is inkább, mert ezt a nagyra becsült és szeretett anyaországomtól kaptam, amire igen büszke vagyok. Köszönöm azoknak, akik éberen kísérték az alkotótevékenységemet, valamint azoknak, akik valamivel hozzájárultak ehhez a kitüntetéshez. A következő évben, december 31-én lesz a 80. születésnapom. Erre az alkalomra a szabadkai Kortárs Galéria egy visszatekintő kiállítást rendez a műveimből. A kiállításra mindenkit szeretettel várok – mondta Gyurkovics Hunor.

Vass Zoltán (Fotó: Gergely Árpád)

Vass Zoltán (Fotó: Gergely Árpád)

Vass Zoltán 1977-ben született. Születésétől fogva Horgoson él. Az általános iskolát szülőfalujában végezte, a középiskolát Szabadkán. A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán 2013-ban alapszakos diplomát szerzett történelem és technika szakon. Ezután, 2017-ben elvégezte a történelem mesterképzést, majd 2020-ban a történelemtanár képzést is. Alapító tagja a horgosi Juvenior Polgárok Egyesületének és a Szent Orbán Borlovagrendnek. Gyümölcs- és szőlőtermeléssel is foglalkozik. A cserkészetben 1994 óta tevékenykedik. A méltatásában az is elhangzott, hogy cserkésztisztként tudatos tervezésének és munkájának köszönhetően Vajdaságban újraindult a cserkész-vezetőképzés a Vajdasági Magyar Cserkészszövetségen belül. Megalkotta a Vajdasági Magyar Cserkésszövetség próbarendszerét. Átszervezte a vezetőképző táborok rendszerét. Erősítette az együttműködést más magyar cserkészszövetségekkel is. A szövetségen belül négy éven át vezetőtiszti vezetőképző tevékenységet látott el. 

Vass Zoltán beszédében elmondta, hogy a jelenlevő cserkésztársaival együtt a Vajdasági Magyar Cserkészszövetségben tevékenykedtek:

– Csak azt tettük, amit jónak gondoltunk és éreztünk. A legjobban főcserkészünk, Teleki Pál gondolatai hatottak a munkánkra:,,Mindenkinek a maga helyén vannak fontos kötelességei, és bármilyen kicsik legyenek azok, fontos, hogy jól végezze azokat.” Mi sem tettünk mást, csupán ennek az idézetnek a szellemében azt, amit kötelességünknek éreztünk – hangzott el Vass Zoltán beszédében.

Csányi Erzsébet (Fotó: Szalma Brigitta)

Csányi Erzsébet (Fotó: Szalma Brigitta)

Csányi Erzsébet 1970-ben született Bácskossuthfalván. Általános iskolai tanulmányait Pacséron, középiskolai tanulmányait Szabadkán végezte el. Már kiskorában is fontos szerepet játszott a hit. Pacséron konfirmált, majd középiskolai tanulmányai után a gyülekezetben átvállalta a helyettes kántor szerepét. Ezt követően már abban az évben Debrecenbe utazott egy nyári kántorképző tanfolyamra. A budapesti Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán tanult tovább. Már a negyedik év elvégzése után segített Pacséron, a lelkészi szolgálatban. Később, 1995-ben a falu református lelkész nélkül maradt. Az akkori püspök Csányi Erzsébetet bízta meg a lelkészi feladatok elvégzésével. Ezt követően letette első lelkészképesítő vizsgáját, majd egyéves németországi továbbképzésre ment Münchenbe. Ezután a gyülekezet megválasztotta lelkipásztornak. A Pacsér-Kisújszállás testvérgyülekezeti kapcsolat kiépítésében is nagy szerepet vállalt. Emellett több erdélyi, kárpátaljai és felvidéki település gyülekezetével ápolnak szoros kapcsolatot. Ennek köszönhetően minden évben megrendeznek egy Kárpát-medencei találkozót, ahol ezen gyülekezetek tagjai találkoznak egymással. A kitüntetett a következő szavakkal köszönte meg az elismerést:

– Öröm számomra, hogy egy ilyen méltóságteljes ünnepen vehetünk részt. Amikor az ember elér egy jelentőségteljes pillanathoz, úgy érzi, hogy nagy utat tett meg. Az életrajzomból hallhatták, hogy az idén voltam ötvenéves, és már huszonöt éve szolgálok lelkészként a pacséri gyülekezetben. Sok mindenre visszatekintettem, és hálás szívvel gondolok vissza a megtett útra. Amikor sorra vettem, hogy mennyi mindent megvalósítottunk, akkor nagyon hálás vagyok, hiszen egyedül nem tudtam volna mindezt véghez vinni. Közösen, együtt tudtuk megvalósítani. Úgy érzem, hogy ez a kitüntetés nemcsak nekem szól, hanem mindazoknak, akik valamilyen módon hozzájárultak ahhoz, hogy épüljön, szépüljön a gyülekezetünk, a falunk és a vajdasági református egyház is – hangsúlyozta Csányi Erzsébet a kitüntetés átvétele után.