2024. március 29., péntek

Aktualitások a női fórum háza táján

Újra indultak a foglalkozások az Ügyi csoporttal Kishegyesen – Tízéves a női fórum kézműves köre

A Nők Kishegyesi Fóruma Kishegyes egyik legaktívabb civil szervezete, viszont Zsidai Erzsébet, a fórum elnöke arról számolt be lapunknak, hogy a vírushelyzet eléggé rányomta bélyegét munkájukra. Több lényeges rendezvényük elmaradt az idén, köztük hagyományosnak számító, tömeges rendezvények is. Viszont a hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó csoportjukban, a közelmúltban újra indult a munka.

– Az idei évben nem túl sok eltervezett programot tudtunk megvalósítani, nagy sajnálatunkra főleg azok a programok maradtak el, amiket a falu gyerekeinek szerveztünk volna. Ilyenek lettek volna a családi nap, a vakáció-búcsúztató, tehát olyan programok, amikre akár több, mint száz gyermek is összejön. A járványhelyzet miatt leálltunk az Ügyi csapat programjával is, és csak két héttel ezelőtt kezdtük újra. Egyelőre igyekezünk olyan programokat szervezni, amiket a szabadban tudunk megvalósítani. Ez idáig két szombaton tartottunk foglalkozásokat, most szombaton pedig kirándulni fogunk, ha az időjárás engedi. Van egy projektumunk, amit a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogat. Ennek az elnevezése Ügyi csapat dínóországban, de a helyzet miatt sajnos szüneteltetnünk kellett, és az aktivitások módosítása is szükséges. A projektumon egy része egy újvidéki kirándulásra vonatkozott, de tekintettel a helyzetre, ezt nem tudtuk megvalósítani. Viszont a Kátai-tanyára ki tudunk menni, ha az időjárás engedi – mondta el az elnök, majd hozzáfűzte, hogy a pályázaton belül egy ötnapos tábort is meg kell valósítaniuk, amiből még két nap maradt hátra. Ezeket szombatonként fogják megtartani. Zsidai Erzsébet fontosnak tartotta megemlíteni, hogy az Ügyi csapattal való foglalkozások újrakezdésekor azt tapasztalták, hogy a gyerekeknek hiányoztak ezek a találkozások.

– A gyerekek egyrészt megszokták, hogy együtt vannak, és szombatonként a női fórum székházában találkoznak. Az is fontos számukra, hogy olyan programokon vehetnek részt, amiket máshol nem kaphatnak meg – fogalmazott az elnök, majd hozzáfűzte, hogy az Ügyi csoportos gyerekek viselkedésén érződött, hogy a kimaradtak a foglalkozások.

A női fórumhoz tartozó kézműves kör az idei évben ünnepli fennállásának 10. évfordulóját. Ezt szerették volna megünnepelni, de eddig nem volt lehetséges a járványhelyzet miatt, mondta el Zsidai Erzsébet.

– Bízok benne, hogy az évfordulót valamilyen formában még meg tudjuk tartani. A kézműves kör tagjai főként idősebb személyek, ezért úgy döntöttek, hogy nem tartanak összejöveteleket, mert ezeken akár 25 személy is részt vett. Viszont hétfőnként szerveztek olyan kisebb foglalkozásokat, amelyeken mindössze pár személy találkozott – számolt be az elnök, majd hozzáfűzte, hogy valószínűleg egy ideig még ilyen, csökkentett létszámos találkozások fognak megvalósulni, a rendes munka csak a járványhelyzet enyhülését követően indulhat újra.