2021. július 25., vasárnap

Kon: a polgárok 15-20 százaléka átesett a koronavírus-fertőzésen

Dr. Predrag Kon (Fotó: insajder.net)
Dr. Predrag Kon (Fotó: insajder.net)

Szerbiában a polgárok egy része már átesett a koronavírus-fertőzésen, egy „bizonyos fokú immunitás létrejött” – jelentette ki dr. Predrag Kon epidemiológus, a köztársasági válságtörzs tagja.

A Beta hírügynökség idézi Kont, aki azt állítja, hogy a köztársasági válságtörzs becslése szerint a lakosság 15-20 százalékáról lehet szó, amit pontosabban is meg kellene határozni.

Az emberek fegyelmezettebbek, a fertőzés terjedésének sebessége pedig lassul. A gond az, hogy sokan nem tartják be a rendelkezéseket – mondta Kon. Szerinte a héten a szerbiai napi fertőzöttek száma 200 körül alakul majd. A legnagyobb kockázatot a kávézókban és éttermekben látja. Mint elismételte, zárt térben is kötelezően viselni kell a maszkot.

Arra az újságírói kérdésre, hogy kitart-e azon állítása mellett, hogy Belgrádban március és június között több ember halt meg a COVID-19 vírustól való fertőzésben, mint azt nyilvánosságra hozták, kijelentette, ő csak azt mondta, hogy a nyilvántartottnál a statisztika több halálesetet mutatott. Vagyis alapos felülvizsgálatra van szükség.