2024. április 20., szombat

Próba nagyérettségi

Október 20-ától 101 iskolában vesznek részt a tesztek kitöltésében a végzős középiskolások

Az állami érettségit 2022-től vezetik be a szerbiai középiskolákban, ennek eredménye alapján nyernek majd felvételt a diákok az egyetemi karokra, szakfőiskolákra. A próba nagyérettségire 101 középiskolában október 20-ától kerül sor.

A tesztelést 50 gimnáziumban, 38 négyéves szakközépiskolában és három művészeti középiskolában végzik el a negyedikesek körében, valamint 10 oktatási intézményben a hároméves szakok esetében tervezett záróvizsgát tesznek a végzős diákok.

Jövő májusban került sor a második próba nagyérettségire, akkor már minden középiskola végzősei bekapcsolódnak ebbe, és akkor már a tesztek szétosztásától kezdve minden olyan lesz, mint amilyen majd magán az érettségin.

A gimnáziumokban az anyanyelv és a matematika kötelező, valamint harmadikként egy általános tantárgy kapcsolódik ezekhez. A szakközépiskolákban pedig az anyanyelvhez és a matematikához egy szaktantárgy társul. A művészeti iskolákban az anyanyelven kívül egy általános tantárgyból és egy művészeti tárgyból nagyérettségiznek a végzősök.