2024. április 20., szombat
KERÉKPÁROZÁS – GIRO D’ITALIA

Szökevénynapok, Valter kiváló

Egy átmeneti és egy komolyabb hegyi szakasszal folytatódott a hétvégén a Giro d’Italia, amely az olasz csizma délkeleti sarkából fokozatosan halad észak felé. Szombaton hatan (Ravanelli, Brändle, Holmes, Dowsett, Puccio, Rosskopf) lógtak meg a főmezőnytől, amely korán egyértelművé tette, hogy nem érdekelt az üldözésben. Az élbolyból a brit Dowsett támadott, aki az emelkedőket is kibírta, végül kényelmes előnnyel ünnepelt, megszerezve az Israel Start-Up Nation csapat első etapsikerét a háromheteseken. Vasárnap négy kategorizált emelkedőn át vezetett az út, amely az első 50-60 kilométert leszámítva szinte folyamatosan hullámzott. A szökésben nyolcan voltak (Warbasse, Guerreiro, Bjerg, Visconti, Frankiny, Sepúlveda, O’Connor, Castroviejo), és ismét kitartott az előny. A szakaszt a portugál Guerreiro húzta be, a rózsaszín trikó Almeidán maradt, de az éllovas több riválisától is kapott időkülönbséget. Valter Attila mindkét nap remekül szerepelt, szombaton 23., vasárnap – a rózsaszín trikós előtt megérkezve – 18. lett, a fiatal magyar összetettben már a 28. helyre kapaszkodott fel.

Végeredmény, 8. szakasz (Giovinazzo–Vieste, 200 km): Alex Dowsett 4:50:09 óra, Salvatore Puccio +1:15 perc, Matthew Holmes a. i. stb. 9. szakasz (San Salvo–Roccaraso, 208 km): Ruben Guerreiro 5:41:20 óra, Jonathan Castroviejo +8, Mikkel Bjerg +58 mp stb. Az összetett állása: João Almeida 35:35:50 óra, Wilco Kelderman +30, Pello Bilbao +39 mp stb.

KLASSZIKUSOK

Két Pedersen ünnepelt

A tavalyi világbajnok Mads Pedersen sikerével ért véget az egyik nagy belga egynapos, a Gent–Wevelgem. A magyar Peák Barnabás nem fejezte be a versenyt. Franciaországban a Párizs–Tours-t a belgiumi győztes névrokona, Casper Pedersen nyerte meg. A szerb Dušan Rajović a 34. helyen ért célba.

Végeredmény, Gent–Wevelgem (Ypres–Wevelgem, 232,5 km): Mads Pedersen 5:19:20 óra, Florian Sénéchal, Matteo Trentin a. i. stb. Párizs–Tours (Chartres–Tours, 213 km): Casper Pedersen 4:51:43 óra, Benoît Cosnefroy a. i., Joris Niewenhuis +30 mp stb.