2024. március 29., péntek

Veszített az ellenzéki összefogás Borsodban

Koncz Zsófia, a Fidesz-KDNP jelöltje nyerte a vasárnapi borsodi időközi országgyűlésiképviselő-választást. A valasztas.hu oldalon 20.39 órakor közölt, nem végleges adatok szerint Koncz Zsófia 17 597 szavazatot (50,87 százalék), az ellenzéki összefogás jelöltje Biró László (Párbeszéd–MSZP–DK–Momentum–Jobbik) 15 875 szavazatot (45,9), Tóth Ádám (független) 770 voksot (2,23), Váradi Gábor (független) 264 szavazatot (0,76), Sóváriné Bukta Erika (független) pedig 83 szavazatot (0,24) szerzett.

Koncz Zsófia (Fotó: MTI)

Koncz Zsófia (Fotó: MTI)

Az időközi voksolást azért kellett megtartani, mert júliusban motorbalesetben meghalt a térség 2018-ban megválasztott képviselője, Koncz Ferenc (Fidesz–KDNP). A kormánypártok a tragikusan elhunyt képviselő lányát, Koncz Zsófiát indították, az ellenzéki összefogás pedig Biró Lászlót, a Jobbik helyi politikusát, aki mellett az ellenzéki pártok azután is kitartottak, miután a nyilvánosság megismerkedhetett Bíró korábbi antiszemita kijelentéseivel és korrupciógyanús ügyeivel. Az ellenzék azzal kampányolt, hogy Biró László győzelmével a Fidesz–KDNP elveszítené a kétharmados parlamenti többségét, Koncz Zsófia kampánya a helyi emberek érdekének a képviseletét ígérte.

A választást követően Biró László vasárnapi tarcali sajtótájékoztatóján gratulált a győztesnek. Koncz Zsófia az Origónak nyilatkozva azt mondta, az egész térséget fogja képviselni az Országgyűlésben. „Egyik legfőbb célom, hogy folytassam, és egyben be is fejezzem azokat a terveket, amiket édesapám már nem tudott”– fogalmazott.

A pártok is szinte azonnal értékelték a választás eredményét. A Jobbik – amelyre a legnagyobb súllyal nehezedik a választási kudarc terhe lévén hogy Biró a párt tagja –, közleményt adott ki, melyben arról írtak, hogy brutális ellenszélben is sikerült helytállni. A közlemény szerint Bíró „őszinte és tisztességes kampányának a kormánypárti propagandagépezet hazugságai és lejárató agitációival” kellett megküzdenie.

Gyurcsány Ferenc Facebook-bejegyzésben reagált az eredményre, amely az ellenzéki belharc tekintetében pártja, a DK számára akár jó hír is lehet, hiszen tovább erősítheti a DK vezető szerepét az Orbán Viktor-ellenes összefogásban. „Valójában csak egy dolgot tudtunk meg tegnap a borsodi időközi választásokon. Azt, hogy kutya nehéz lesz 2022-ben. Az alapképlet nem fog megváltozni. Becstelen ellenfelet kell legyőzni, melyben az orbáni önkény minden fegyverét mozgósítja ellenünk” – vélekedett a tőle megszokott szófordulatokkal élve Gyurcsány.

A Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke nevével jegyzett MSZP-s közlemény szerint a borsodi országgyűlésiképviselő-választás az ellenzéki összefogás sikeres próbája volt. Egy hagyományosan fideszes körzetben, szoros küzdelemben maradt alul az időközi választáson Biró László, az ellenzéki összefogás közös jelöltje – írták. Azonban a választást mégis az ellenzéki összefogás eredményes próbájának tekintik, hiszen a jelöltjük derekasan küzdött, a kampányba pedig minden ellenzéki párt rengeteg munkát fektetett.

A választás téma volt tegnap az Országgyűlésben is. Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője történelmi jelentőségűnek nevezte Koncz Zsófia győzelmét. Mint mondta, a baloldali koalíció elvérzett, olyan jelölt mellé állt, aki nyíltan rasszista, antiszemita, céges botrányba keveredett. Sikerült összefogni az ördöggel, de még sem sikerült nyerni – utalt Karácsony Gergely főpolgármester egyik korábbi kijelentésére.

Kocsis Máté hétfőn a parlamentben (Fotó: MTI)

Kocsis Máté hétfőn a parlamentben (Fotó: MTI)

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője felvetette, hogy a baloldali pártok feltűnően hallgatnak a vasárnapi borsodi időközi választásról, a Jobbik pedig csak vagdalkozik. Cáfolva az ellenzéki kijelentéseket kifejtette, ez a választási körzet soha nem volt kormánypárti és a Fidesz–KDNP ebben a körzetben soha nem ért el még 50 százalék feletti eredményt.

Kocsis Orbán Viktor korábbi kijelentésére utalva az „ellenzéki töltelékről” kiemelte: a választók ítéletet mondtak, megkóstolták a Soros-kolbászt és nem ízlett nekik, és semmiből sem kérnek, ami Gyurcsány Ferenc nevéhez köthető. Megbuktak Karácsonyostól, Márki-Zay Péterestől, Gyurcsány Ferencestől, Kunhalmistól, mindenestől.

A frakcióvezető szerint a baloldali pártokat felelősség terheli amiatt, hogy egy olyan embert akartak a parlamentbe küldeni, aki sértegette a zsidókat és nem fizetett ki egyszerű varrónőket.