2024. március 29., péntek
KORONAVÍRUS SZERBIÁBAN

Nem kizárt az iskolák bezárása

Az orvosszakma képviselői a járványügyi intézkedések betartására kérik a polgárokat

Ha a naponta azonosított fertőzöttek száma meghaladja az 500-at, nem kizárt, hogy bezárják az iskolákat és az egyetemeket – közölte Branislav Tiodorović epidemiológus, a köztársasági egészségügyi válságstáb tagja a Kurirnak nyilatkozva. Később egy niši sajtótájékoztatón visszakozott, mondván, nem kötötte konkrét számhoz (500) az iskolák bezárását, tény viszont, hogy nem szeretné, ha a fertőzöttek száma akár csak meg is közelítené ezt a számot. A szakértő arra is figyelmeztetett, hogy ha a polgárok nem kezdenek meg ismét felelősségteljesen hozzáállni a járványügyi korlátozásokhoz, az említett értéket akár két héten belül is elérheti az ország.

Remélhetően nem néptelenednek el ismét az iskolák (Ótos András archív felvétele)

Remélhetően nem néptelenednek el ismét az iskolák (Ótos András archív felvétele)

– Ez a hét próba elé állítja az országot, hiszen kiderül, hogy a társadalomnak az a része, amelyik jelenleg nem tartja be az intézkedéseket, felismeri-e a helyzet komolyságát. Kellemesen meglepett, hogy az utóbbi két-három napban Nišben és egyéb városokban a vendéglátóhelyek betartották a nyitvatartás korlátozását. Ha Belgrádban is elkezdenek megfelelően viselkedni, akkor a naponta azonosított fertőzöttek száma nem haladja meg a 100–150-et. Ha Belgrád nem ismeri fel a helyzet komolyságát, ugyanaz történik majd, mint Novi Pazarban, ahol hatályon kívül helyezték a rendkívüli helyzetet, most pedig ismét elrendelték, azaz hamarosan legalább 300-400 fertőzöttet azonosítunk naponta. Ha ez esetleg így lesz, a kijárási tilalom ismételt elrendelését nem tartom indokoltnak, ám azt igen, hogy a gócpontokban bezárjanak a vendéglátóhelyek. Ebben az esetben a mozikat, a színházakat és az egyéb kulturális létesítményeket szintén bezárjuk, tilos lesz bármilyen rendezvényt szervezni. Emellett az is megtörténhet, hogy egyes városrészeket lezárnak. Nem szeretnénk, ha mindez megtörténne, hiszen nincs rendjén, hogy egyesek felelőtlenségének az árát mindenki megfizesse – fejtette ki Branislav Tiodorović.

Belgrádban múlt héten kezdődött a járvány harmadik hulláma, így valószínű, hogy a következő két hétben növekszik a fertőzöttek száma, nemcsak Belgrádban, hanem mindenütt az országban – nyilatkozta a Pink Televízióban vendégeskedve Predrag Kon epidemiológus, az egészségügyi válságstáb tagja. Mint hozzátette, ugyanaz a helyzet, mint június közepén, amikor eluralkodott a meggyőződés, hogy a járványnak vége. A különbség az, hogy most egyértelműbbek a szabályok, azaz zárt helyiségben kötelező viselni a védőmaszkot, betartani a javasolt távolságot és emellett mindenkinek ajánlatos rendszeresen kezet mosnia – emelte ki a szakértő, aki ismét arra kérte a polgárokat, hogy a szabadban is viseljék a védőmaszkot, noha ez egyelőre nem kötelező. Súlyos helyzet alakul ki, ha a polgárok nem lesznek hajlandóak felismerni, hogy mindenhol Európában fellángolt a járvány – emelte ki Kon, majd arra is rámutatott, hogy mivel hétvégénként rendre kevesebben keresik fel a COVID-rendelőket, a valós járványügyi helyzetről feltehetőleg keddtől kap valós képet a szakma.

A szakértő szerint egy adott pillanatban észszerű lehet az iskolák ideiglenes berázása mellett dönteni, de nem valószínű, hogy erre november előtt sor kerülhet. A rendkívüli állapot esetleges ismételt elrendelésével kapcsolatban közölte: ez a kérdés folyamatosan napirenden szerepel, ám ő nem adhat választ arra, hogy mikor lenne ismét indokolt ezt a lépést megtenni. Emellett jogi kérdések is felmerülnek a rendkívüli állapot elrendelésével kapcsolatban, ezekre szintén nem adhat választ, tette hozzá.

A műsorvezető a remdesivir hatóanyagú, a COVID–19 gyógyítása során más országokban már alkalmazott, mától orvosi bizottság jóváhagyását követőn Szerbiában is elérhető gyógyszer előnyeiről szintén beszélgetni szeretett volna, Predrag Kon viszont kifejtette: az infektológusok álláspontja az, hogy a különböző gyógymódok hatékonyságáról nem a sajtóban értekeznek. Mint hozzátette, immár a gyógyítás tizedik protokollját kezdik meg alkalmazni, folyamatosan igyekeznek tökéletesíteni a gyógyítást.

BELGRÁDBAN FOLYAMATOS AZ ELLENŐRZÉS

Zoran Radojičić, Belgrád polgármestere megerősítette, hogy az újonnan azonosított fertőzöttek fele belgrádi illetékességű, „ám ez nem meglepő, hiszen mindenhol a nagyobb városokban terjed a leggyorsabban a vírus”. A fővárosban a hétvégén 246 vendéglátóhelyen, valamint kiskereskedésben tartottak felügyelőségi ellenőrzést és 41 szabálysértésre derült fény – 24-re vendéglátóhelyen, 17-re kiskereskedésben –, tette hozzá Belgrád első embere, ismét rámutatva, hogy a vírus terjedésének megakadályozásával kapcsolatban az egyik legfontosabb feladat a vendéglátóhelyek működésének a folyamatos ellenőrzése. Ami a városi tömegközlekedést illeti, a múlt héten 6 vonalon 172 ellenőrzést tartottak a fővárosi tömegközlekedési eszközökön, ezek során 13 jogi személyt és 15 magánszemélyt büntettek meg, derült ki a folytatásban.

A helyzetet egyelőre sikerül ellenőrzés alatt tartani, ám jelentősen növekedni kezdett a légzőszervrendszeri megbetegedések okán megejtett orvosi vizsgálatoknak a száma – múlt héten nagyjából 7 ezer –, ami a hidegebb időjárás befolyásoló erejéről tanúskodik, magyarázta Zoran Radojičić az N1 tv hírösszeállítása szerint.

NE POLITIKUS LEGYEN A PÉLDAKÉP

Az Összefogással a COVID ellen kezdeményezés aláírói tegnap közleményben kérték a polgárokat a járványügyi óvintézkedések betartására. Minden jel arra mutat, hogy a járvány következő hulláma nem kerüli el az országot, ezért különösen fontos, hogy mindenki rendeltetésszerűen viselje a védőmaszkot, betartsa a kétméteres távolságot és a korábbiakhoz képest gyakrabban mosson kezet szappannal és vízzel, valamint időnként alkohollal fertőtlenítse a kezét, emelik ki az orvosok. Mint azt hozzátették, jó lenne, ha a következő néhány hónapban aki csak teheti, ne vegyen részt semmilyen tömeges rendezvényen és ne szervezzen családi összejöveteleket, még a pravoszláv védőszentek napjának az alkalmából sem.

– Arra kérünk mindenkit, ne a politikusról vegyenek példát, hiszen külföldi kollégáikhoz hasonlóan a szerbiai politikusok is dölyfös magatartásról tesznek tanúbizonyságot, büntetlenül megsértik a járványügyi korlátozásokat és veszélyeztetik környezetüket. Nyáron néhány nap választotta el az egészségügyi rendszert az összeomlástól. Ha ez megtörtént volna, helyhiány miatt a súlyos betegeket nem lehetett volna elhelyezni a kórházakban. Az, hogy az egészségügyi rendszer nem omlott össze, csakis az egészségügyi dolgozók önfeláldozó munkájának köszönhető – fogalmaznak a közleményben.

Keretben: 67 fertőzött – 2 elhunyt

A hétfői járványügyi jelentés értelmében egy nap alatt 5263 koronavírustesztet végeztek el az országban, ebből 67 volt pozitív (1,27 százalék). Lélegeztetőgépen 20 páciens van. Az utóbbi 24 óra alatt 2 páciens hunyt el a betegség szövődményeinek a következtében, ezzel az elhunytak száma 765-re növekedett, a halálozási arány 2,19 százalék. Jelenleg 326 személyt kezelnek kórházban. A járvány kezdete óta 1 199 799 tesztet végeztek el az országban és 34 854 személynek a szervezetéből mutatták ki a vírus jelenlétét.