2024. április 19., péntek

Babos Tímea és Kristina Mladenović megvédte címét

Babos Tímea és Kristina Mladenović megvédte címét a női párosok versenyében a francia nyílt teniszbajnokságon, mivel a vasárnapi döntőben legyőzte az Alexa Guarachi, Desirae Krawczyk chilei, amerikai duót. A második helyen kiemelt duó magyar tagja nyolcadik páros Grand Slam-döntőjére készült, amelyből háromszor ünnepelhetett. Párosuk eddig két GS-trófeát gyűjtött: a 2018-as Australian Openen, majd Wimbledonban és tavaly Ausztráliában is kikapott a fináléban, a 2019-es Roland Garrost és az idei Australian Openen azonban nem találtak legyőzőre. A szerb származású francia teniszező már korábban is megízlelhette a siker ízét a Philippe Chatrier Stadionban, 2016-ban ugyanis honfitársával, Caroline Garciával is elhódította a serleget.

A szeptemberben Isztambulban bajnok ellenfél jóformán ismeretlen volt Babosék számára, Guarachi és Krawczyk nagy meglepetésre jutott el a fináléig úgy, hogy a harmadik fordulóban az első kiemelt Barbora Strycova, Hszie Szu-vej cseh, tajvani kettőst búcsúztatta. Az elődöntőben az amerikai Nicole Melichart és lengyel Iga Swiateket verték, utóbbi szombaton egyesben diadalmaskodott Párizsban. A floridai születésű, Chilét 2015 óta képviselő Guarachi eddig csak két WTA-tornát nyert párosban, míg a 26 éves Krawczyk négy serlegnél tartott.
A Roland Garroson Babosék tavalyi diadala előtt egyszer, 1986-ban volt magyar döntős női párosban. Akkor Temesvári Andrea és Martina Navratilova a Steffi Graf, Gabriela Sabatini kettőst verte 6:1, 6:2-re.
A vasárnapi finálé nyitányán Babosék - akiket nemrég a US Openen visszaléptettek Mladenović koronavírus-kontaktja miatt - 1:1-nél elvették Guarachi adogatását, csakhogy a francia teniszező két kettős hibával ugyancsak elbukta a sajátját. A címvédő 4:3-nál újra brékelt, majd elszalasztott két szettlabdát a balkezes Krawczyk adogatásánál, ám Babos egy bő hatperces gémben kiszerválta a 48 perces szettet.
A folytatásban a magyar, francia kettős 3:1-re elhúzott, majd ismét visszaengedte a játékba az ellenfelet, de 3:3-nál elvette a 29 éves Guarachi adogatását. A fordulatos játszma ötödik brékje egyben azt jelentette, hogy a soproni teniszező 5:4-nél a bajnoki címért szervált, de elizgulta a lehetőséget. Egy brékkel és két gémmel később azonban Mladenović kiköszörülte a csorbát, és lezárta a találkozót, amely 1 óra 33 percig tartott.
Babos Tímea az ünnepélyes díjátadón franciául mondott köszönetet:
– Gratulálok az ellenfélnek, és a szervezőknek is, hogy létrehozták ezt a versenyt, és biztonságban játszhattunk. Kikinek is köszönök mindent, sok kemény és szép pillanaton osztoztunk már – jelentette ki, majd magyarul hozzátette, hálás a magyar szurkolóknak és családjának is.
Mladenović először megdicsérte Babos francia beszédét, majd így folytatta:
– Néhány hete leléptettek minket a US Openen, így még különlegesebb élmény, hogy itt lehetek most veled. Fizikálisan és lelkileg is fáradt voltam ma, de felemeltél, és vittél tovább – mondta.    
A 27 éves Babos Tímea 24. tornagyőzelmét aratta párosban, és ez a negyedik Grand Slam-diadala. A magyar-francia páros a trófea mellé összesen 319 652 eurót (113 millió forint) kapott sikeréért.
Eredmény női páros, döntő: Babos Tímea, Kristina Mladenović (magyar, francia, 2.)-Alexa Guarachi, Desirae Krawczyk (chilei, amerikai, 14.) 6:4, 7:5.