2024. március 29., péntek
ROLAND GARROS

Nadal-Đoković döntő lesz

A világelső Novak Đoković lesz a címvédő spanyol Rafael Nadal ellenfele a francia nyílt teniszbajnokság férfi versenyének a fináléjában, mivel a pénteki elődöntőben öt szettben legyőzte a görög Sztefanosz Cicipaszt.

A 18. Grand Slam-serlegére hajtó szerb játékos az idén 36/1-es győzelmi mérleggel büszkélkedhetett, és egyetlen vereségét is leléptetés miatt szenvedte el a US Open nyolcaddöntőjében.

A világbajnoki címvédő Cicipasz eddigi legjobb eredménye a tavalyi nyolcaddöntő volt Párizsban, és idén az első fordulóban 0-2-es szetthátrányból bemutatott fordítása óta nem veszített játszmát.

A 33 éves belgrádi- aki 2016-ban diadalmaskodott a Roland Garroson - még nem bukott szettet az idei versenyen, a görög ellen pedig 3/2-es mérlege volt, legutóbb simán megverte februárban a dubaji döntőben.

Hatodik csatájuk nyitószettjében Đoković riválisának mind az öt bréklabdáját hárította, a görög pedig rendre rontott a fontos pontoknál, és végül elvesztette a játszmát. A folytatásban a 22 éves kihívó 2:3-ig bírta a nyomást, ekkor kétszer is elbukta az adogatást, ami a szettjébe került. A harmadik felvonásban 4:4 után brékelt az ellenállhatatlan formában ütő Đoković, csakhogy 5:4-nél meccslabdáról elvesztette a szerváját, majd a váratlanul erőre kapó görög ismét brékelt, és 2-1-re szépített a szettek tekintetében.

Cicipasz hamarosan már sorozatban öt megnyert gémnél tartott, de a világelső 2:2-nél visszabrékelt, innentől ő könnyedén, a görög viszont fogcsikorgatva, bréklabdákat kivédve hozta adogatását. Újabb fordulatként Đoković 4:5-nél ismét megremegett, így jöhetett az ötödik szett, amely a Grand Slam-tornák közül csak a Roland Garroson nem végződik rövidítéssel, hanem két játék különbséggel kell nyerni.

A 3 óra 20 percnél rajtoló utolsó fejezetben Cicipasz már teljesen elkészült az erejével, időnként már el sem indult a labdák után, és végül hat perc híján négy óra alatt kikapott.    

A férfi egyes fináléja Nadal és Đoković között vasárnap 15 órakor kezdődik, a két sztár párharcában utóbbi vezet 29-26-ra.

Eredmény, férfi egyes, elődöntő:

Đoković (szerb, 1.)-Cicipasz (görög, 5.) 6:3, 6:2, 5:7, 4:6, 6:1
Nadal (spanyol, 2.)-Schwartzman (argentin, 12.) 6:3, 6:3, 7:6 (7-0)