2024. március 29., péntek

Takarítási akció a tó körül

Példamutató összefogással, több egyén szervezésével, intézmények, egyesületek közreműködésével, helyi pékség, kisboltok támogatásával sikerült megtisztítani a bácskossuthfalvi halastó környékét.

A munkaakció ötlete Mészáros Attilától, egy helyi horgásztól, a bácskossuthfalvi Csuka Horgászegyesület tagjától származik, ehhez csatlakozott az Írisz Virágkedvelők és Környezetvédők egyesületének tagsága, a Morovica Összefog csoportosulás aktivistái, illetve több más falubeli magánszemély.

– Az ismert körülmények miatt tavasszal elmaradt az egyébként rendszeres Föld-napi nagytakarítási akciónk, de májusban hármunknak mégis sikerült egy kisebb megmozdulást összehozni. Most 20 szorgos egyén segítségével, jelentős háttértámogatással sikerült hatalmas eredményt elérnünk. A munkaakció a tó két oldalán zajlott, a keleti oldalon Krivaja falu határától indult el a csapat, a nyugati oldalon pedig a Pilák-völgytől. Rengeteg szemét gyűlt össze, amit a Standard Közvállalat traktorja szállított el több fordulóval a szeméttelepre. Nagy köszönettel tartozunk a támogatóinknak, hiszen az uzsonna mellett ezúttal nem nekünk kellett a zsákokat és a kesztyűket állni, és egyen-pólókat is kaptunk a munkához – mondta el Mészáros Attila, aki elárulta azt is, hogy szívén viseli a tó sorsát. Három éve alkalomadtán felkerekedik, hogy megtisztítsa barátaival, ismerőseivel, családtagjaival a tó környékét, és nagyon örül, hogy immár szélesebb körben is csatlakoztak az akcióhoz.

Oláh István, a Csuka Horgászegyesület elnöke, a rendezvény másik szervezője elmondta, hogy a tópart körül összeszedett szeméttel egy-egy 2,5 tonnás traktorutánfutót tömtek meg, legalább 80 zsáknyi szeméttel.

– A műanyag palacktól a sörösdobozokig, a ruhaneműtől a tetrapakkos csomagolásokig sokfelé találkoztunk az emberi hanyagsággal. Néhány évvel ezelőtt a tó partján több helyen elhelyeztünk vasból összeszerkesztett szemeteszsák-tartókat, amiknek nagy részét tönkretették, ellopták. Aztán arra is van példa, hogy a kihelyezett műanyag zsákból kifordítják a belehelyezett szemetet, és a zsákot elviszik. Többek között ezt is összeszedtük – mondta el Oláh István, aki hozzátette, hogy reményeik szerint hamarosan folytatódik a tó partján a 20–30 méter széles horgászhelyek kialakítása, a nádas markológéppel történő kitakarításával. A megmozdulás anyagi hátterét a Csuka Horgászegyesület a helyi közösség civil szervezeteknek odaítélt pályázati pénzeiből biztosította, a takarításban résztvevők uzsonnája a Bakos pékség felajánlása volt, mint ahogy a résztvevő önkéntesek is a kétkezi munkájuk mellett hozzá tettek a rendezvényhez a pólók, kesztyűk biztosításával, a zsákokat egy helybeli intézmény ajánlotta fel.