2024. március 29., péntek

Kisdiákok a moholi madárparkban

A madárvédelemmel kapcsolatos kérdéskörökkel ismerkedtek a gyermekek
Báity Ferenc köszöntötte a gyerekeket a madárparkban (Csincsik Zsolt felvétele)

Báity Ferenc köszöntötte a gyerekeket a madárparkban (Csincsik Zsolt felvétele)

A Zöldike Természetvédelmi Civil Szervezet csütörtökön a madárvédelemről tartott rövid ismeretterjesztő előadást a kisdiákoknak Moholon a Tisza-parti madárparkban. Báity Ferenc, a Zöldike elnöke magyar nyelven és Dragoljub Bajić, a szervezet alapító tagja szerb nyelven tájékoztatta a madárvédelem jelentőségéről a mintegy harminc moholi kisdiákot, akik ezt követően megtekintették a madárparkot.

– A gyerekeknek muszáj megmutatni, hogy az életünkben nagyon fontos szerepet játszik a természetvédelem és ezen belül is a madárvédelem. A madarak igen jelentős szerepet töltenek be a természetben. A madárparkban többféle madár található, köztük cinke, feketerigó, vadgalamb és fácán. Kezdenek télire bejárni az őzek is, amelyeknek szeretnénk készíteni etetőt. Vannak emellett nyulak, teknősök és sündisznók is a madárparkban – közölte Báity Ferenc, aki kiemelte, hogy nagyon hálásak Ada község önkormányzatának, amelynek támogatásából jelentős részben megújították a madárparkot, ahol új tájékoztató táblákat és madáretetőket, valamint más eszközöket helyeztek el. Megköszönte az önkénteseknek, akik részt vettek ebben a munkában, illetve a támogatóknak, köztük a község önkormányzatának, az adai I. és II., valamint a moholi helyi közösségnek, hogy támogatják a munkájukat és madárpark fejlesztését.