2024. április 19., péntek

Vajdasági magyar filmek Szabadkán is

Hat filmet láthatott a közönség a Lifka Sándor Art moziban – Kedden Lifka Sándorra és Bosnyák Ernőre emlékeznek

Hat filmet láthatott a szabadkai közönség a Vajdasági Magyar Filmek Fesztiválja keretében tartott vetítéseken, amelyeket a Lifka Sándor Art moziban tartottak. Csütörtök este Bicskei Zoltán Hozzád sóhajtunk című filmetűdjét, Tolnai Szabolcs Osztálytalálkozó című játékfilmjét, Lavro Ferenc Sziasztok! című dokumentumfilmjét tekinthették meg. Emellett láthatták a „Szabadkára nézve a vasút életkérdés” című dokumentumfilmet is, amely a VM4K és a Dinovizija közös munkája. Péntek este Herczeg Zsolt Radnóti nyomában, továbbá Forró Lajos Magyarellenes atrocitások a Délvidéken Horgos története című dokumentumfilmek szerepeltek a programban.

Az idén hat helyszínen, Szabadkán, Zentán, Topolyán, Magyarkanizsán, Zomborban és Újvidéken tartottak/tartanak filmvetítéseket.

Kedden 11 órától a szervezők megkoszorúzzák Lifka Sándor szobrát Szabadkán, majd 16 órától Bosnyák Ernő sírját Zomborban.

A Vajdasági Magyar Filmek Fesztiválját minden évben a vajdasági magyar mozgókép napja alkalmából rendezik meg. A rendezvény szervezője a magyarkanizsai Cinema Filmműhely.