2024. március 29., péntek

A bizonytalanság korában

A szabadkai VM4K vendége dr. habil Szűts Zoltán egyetemi oktató, médiakutató, irodalomtörténész volt

A Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ Csütörtök esték másképp című rendezvénysorozatának keretében dr. habil Szűts Zoltán egyetemi oktató, médiakutató, irodalomtörténész A háló fogságában címmel tartott előadást. Ez a csütörtök este a VM4K-ban valóban másképp zajlott, némileg kísérleti jellegű is volt, hiszen Szűts Zoltán nem volt jelen személyesen, hanem online formában, kivetítőn keresztül fordult a közönséghez. A VM4K nevében az egybegyűlteket Szalai Andrea köszöntötte:

Szűts Zoltán online tartott előadást a VM4K-ban (Fotó: VM4K)

Szűts Zoltán online tartott előadást a VM4K-ban (Fotó: VM4K)

– Ez az időszak mindannyiunkat kicsit az internet világába zárt be. A vendégünk a határátlépési bonyodalmak miatt nem jöhetett el, mivel több munkahelyen dolgozik, és a karanténkötelezettség túl kockázatos lett volna a számára – tudtuk meg Szalai Andreától.

Szűts Zoltán több szállal kötődik Vajdasághoz. Nagybecskereken született, ott kezdte meg a gimnáziumi tanulmányait, de Kecskeméten érettségizett, majd pedig az ELTE-n diplomázott. Az édesanyja Nagybecskereken volt magyartanár, ő pedig a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar vendégtanára. Az előadása előtt Szűts Zoltán a sajnálatát fejezte ki, hogy nem lehet jelen személyesen a VM4K-ban:

– Bizonytalan korban élünk, amikor nem tudjuk pontosan, hogyan működnek a betegségek, de az állam reakciója az, hogy amennyiben visszafelé is átlépem a határt, akkor két hét karanténba kell vonulnom, vagy két negatív tesztet produkálnom. A jelenlegi oktatási rendszerben, amikor jelenléti oktatás folyik a magyarországi egyetemeken, számomra ez megoldhatatlan, és törvénytisztelő állampolgárként nem merem megkockáztatni, hogy másképp járjak el. A bizonytalanság korát azért is említettem, mert ez is kapcsolatos a hálózattal – hallottuk Szűts Zoltántól, akinek számos kiadványa is megjelent a hálózat témájában.

– Ez a kutatási terület azért is izgalmas, mert elindulunk egy pontról, és egy egészen más pontig jutunk el. A jelenben a digitális világon kívül nem ismerek olyan tudományterületet vagy a világunkat átható erőt, ami erre képes. A pályámat irodalomtörténészként kezdtem, de már egyetemistaként is érdekelt a képernyőn olvasható szöveg. Ez egy viszonylag kevésbé kutatott téma volt. Így eljutottam az online irodalomig, az Osiris kiadónál meg is jelent egy kézikönyvem A világháló metaforái címmel. Utána az információs társadalom kezdett el vonzani, azaz hogyan élünk együtt az online eszközökkel, és ezek segítségével vagy ellenére hogyan élünk mi emberek együtt. A harmadik rokonterület, ami érdekel, az a digitális pedagógia, azaz hogyan oktatunk és tanulunk online eszközök segítségével, ez pedig milyen veszélyeket és előnyöket rejt magában. A háló fogságában cím is erre utal, ma már a digitális hálózatokból nem tudunk kilépni, de ha már ebben élünk, akkor próbáljunk meg úgy élni, tanulni és olvasni, hogy az a javunkra váljon, és ne származzon belőle hátrányunk. Maga a technológia kreatívan bomlasztó, egyszerre lehet pozitív és negatív. Az előbbire jó példa ez a mostani eset, hiszen ebben az online formában több száz kilométeres távolságra és határokon túl átívelve is tudunk beszélgetni. Idén szomorú eseményről, Trianon százéves évfordulójáról emlékezünk meg, az pedig, hogy én Egerből tarthatok előadást szabadkai közönségnek, a technológiának köszönhető. A digitális technológia minden határon átlép és a magyar nemzet együvé tartozását is elősegíti, de a világ összes nemzetéét is. A negatívumokról is beszélve, a háló fogságában jelentheti azt is, hogy addiktív. A gyerekek tekintete már csak az okostelefonokra irányul és nehéz őket bármilyen aktivitással ebből kizökkenteni, ezt a gyakorló pedagógusok is bizonyíthatják. Az tehát, hogy a háló fogságában élünk-e már nem kérdés, inkább az, hogy ez milyen mértékben ad szabadságot és korlátot – mondta Szűts Zoltán, aki az est folyamán prezentációt tartott, majd pedig beszélgetés is zajlott vele.