A régi békeidőben, Újvidék város előjárósága, a Duna vízszintje alatt lévő területek lecsapolásával, olyan földterületekhez jutott, amelyeket 1889-től, először a város előkelő polgárainak, majd a távolabb eső részeket, a szegény sorsú földműveseknek és napszámosoknak is bérbe adta, elsősorban a szőlőtermelés fellendítésének céljával. Ilyen területen volt az 1888-ban, Bruck Ferenc által kezdeményezett, Újvidéki Bortermelők Egyesületének kísérleti szőlőtelepe is, amelyen a megváltozott termelési viszonyok közötti szőlőtermelésre oktatták a bérlőket, és az új, amerikai fajokkal kísérleteztek azzal a céllal, hogy az akkorra már igen szerény borkivitelt is ismét fellendítsék. Ezek a bérelt szőlőtelepeknek és azoknak sorsa jelentette a mai Telep városrész történetének a kezdetét, a Trianon utáni időszak pedig, mind a tehetősebb, mind a szegényebb bérlők sorsának a fordulópontját is jelentette. Az egykor kiosztott „telepek” bérleti szerződéseiben, a bérlők arra kötelezték magukat, hogy a Bortermelők Szövetségének tagjaiként egy éven belül megkezdik a szőlőskertek telepítését, és azt legkésőbb hat év múlva befejezik, mert ha nem, a városnak jogában állt a szerződést felbontani. A bérelt terület nagysága egy hold volt, és a bérleti szerződéseket harminc évre kötötték meg, melyek 1922-ben, 1932-ben és 1933-ban jártak volna le.
A városi vezetőség, azonban nem számolt a város rohamos fejlődésével és terjeszkedésével, a városi vízvezeték- és csatornahálózat, az utcák kiépítéséhez és rendben tartásához szükséges pénzszükséglet megnövekedésére. Ezért már 1908-ban, annak a lehetőségét latolgatta, hogy a bérleti szerződéseket felbontsa, és arra kényszerítse a bérlőket, hogy vásárolják fel a bérelt területeket. A szőlőtelepek bérlőit ettől a felvásárlási kényszertől, egy időre, a háború mentette meg, de az, 1920-tól ismét napirendre került. A szőlőtelepek „örökös eladása” a Trianon utáni években gyakran volt újságtéma, hiszen a bérlők sem hagyták annyiban a dolgot, a város ellen fordultak. Már 1920 májusában a városi tanács olyan határozatot hozott, hogy a „városi földet” áruba bocsátja, és azok számára, akik felvásárolják azt, különösen ha „szegény szőlőtermelőkről” van szó, azt áron alul adja el, 2000 koronáért holdanként. 1921-re az újvidéki „szőlőtelepek” ügye már a belgrádi belügyminisztérium előtt volt, amelyik, nemcsak megerősítette a telepek felvásárlására kötelező döntést, hanem a Bortermelők Szövetsége ellen is hozott határozatot, és a pereskedést arra használta ki, lévén, hogy elvesztette létezésének értelmét, hogy feloszlassa azt. Már 1922-ben a sajtó arról cikkezett, hogy a szőlőtelepek árának egy negyedét hamarosan ki kell fizetni, a bérösszeget pedig ezentúl a város házipénztárába kell befizetni. Erre akkor került sor, amikor a városi főmérnöki hivatal megállapította a telkek nagyságát és árát. Akkor döntöttek arról is, hogy az 1921/22-es évre vonatkozó bérletet, már nem a Bortermelők Egyesületének kell befizetni, hanem a városi pénztárnak. Ugyanakkor azt is követelték, hogy a bérlő tagok névsorát 15 napon belül jelentsék be a városi tanácsnak, és az esetleges változásokról is havonta értesítsék azt. Az örökáron való megváltás joga, csak azokra a szőlőkre vonatkozott, amelyeknek a bérlete a folyó 1922-es évben járt le. A városi tanács döntött a szőlőtelepek béréről is, amit úgy állapítottak meg, hogy az a földterület értékének 6%-át tette ki. A bortermelők elégedetlenkedtek, de a város sem ült összetett kézzel. Azoknak a telepeknek-földterületeknek, amelyeknek a bérlete nem járt le, megemelte a bérletét, ami a bortermelők között nagy felháborodást keltett. A bortermelők arra hivatkoztak, hogy a szerződésben az áll, hogy a bérlet 30 évre szól, és „ez alatt az idő alatt a bérleti összeget nem lehet felemelni”. A városi tanács szerint pedig „a mai állapotok, a pénzügyi és gazdasági helyzet jogosította fel a várost”, hogy a bérletet megemelje. A tanács szerint nevetséges volt, hogy évi bérként, 1 hold földért 30-40 korona bért fizessenek, amikor a bérlet reális ára 2000 korona volt. Lévén, hogy a Bortermelők, sehogyan sem akarták elveszíteni a bérletszedés jogát, ezért, a per beindítása valószínűnek tűnt. A városi tanács arról is meg volt győződve, hogy már a minisztériumi döntés sokakat arra késztet, hogy „örökáron megvásárolják” a telepüket, mert az, aki ezt nem tette meg, a bérlet lejártakor elvesztette elsőbbségi jogát. A per a Bortermelők és a város között, 1931-ben dőlt el, a város javára. Időközben a szőlőtelepekre, azok akik azt megvásárolták, házakat építettek, az építkezési engedélyekből ítélve, legnagyobb számban, éppen a Trianont követő években, ezzel is az újvidéki Telep városrész körvonalait rajzolva ki.
