2024. március 28., csütörtök

Az ifjú bajnok

Beszélgetés a Vajdasági Futam kishuszár bajnokávalL

Van aki nem szereti a lovakat, van aki kedveli őket, és van, aki egész életében kötődik hozzájuk. A bácsfeketehegyi Koncz Dorottya, az idei Vajdasági Futam kishuszár bajnoka ez utóbbiak közé tartozik.
Dorottya 16 éves, és a Topolyai Mezőgazdasági Középiskola harmadik osztályába jár, állategészségügyi technikus szakra. Elmondása szerint azért választotta ezt az irányt, mert szereti az állatokat, elsősorban a lovakat. Ez a kötődés már nagyon régóta megvan Dorottya életében, noha ő még igen fiatal.
– Kétévesen ültettek fel először lóra, háromévesen kaptam egy csikót, ötévesen pedig az első saját lovamat. Igazából addig sírtam, míg a szüleim meg nem vették nekem. Rajta kezdtem el először lovagolni, apa segítségével. Hétéves koromtól kezdtem önállóan lovagolni, és azóta mindig volt ló a családban, mert adtuk-vettük őket. A lovaglás elsajátításában sokat segített apa, de jártam a kishegyesi Cékus-istállóba is, ahol kezdetben még pónikon lovagoltam. Ott is sokat tanultam, de jártam lovastáborokba is, ahol szintén sok mindent elsajátítottam, de emellett magamtól is sokat megtanultam a lovaglásról. Most már 11 éve lovagolok és úgy gondolom, hogy elég jól megy ez nekem. A vágtákon is sikerült jó eredményeket elérni és sok más versenyen is indultam, és elég szép sikereim voltak – mondta el a fiatal lovas, aki a vágta mellett szerepelt tereplovagló versenyeken és amatőr galoppversenyen. Ez utóbbi versenyt a múlt évben Csantavéren megnyerte. A Vajdasági Vágtán mindig is szeretett volna részt venni, de erre csak a harmadik vágtán, 2017-ben nyílt alkalma.

Koncz Dorottya

Koncz Dorottya

– Az első és második Kishuszár Vágtán is szerettem volna elindulni, de akkor még nem volt megfelelő lovam és mivel féltettek, nem is igazán akartak elengedni. 2017-ben a vágtára megfelelő lovat vettünk, és akkor már azt is megengedték, hogy induljak. 2017-ben és 2018-ban másodikként végeztem, 2019-ben pedig nem saját lovammal indultam. Vele is második lettem, de csak egy kevésen múlott, hogy nem én nyertem. Az idén sem saját lóval indultam, hanem Bohóccal, a Cékus-istállóból. Cékusékhoz régóta járok lovagolni, és az idén vetődött fel, hogy elkapom Bohócot a vágtára. Mivel a nyáron lovastáborok voltak a Cékus-istállóban, szinte egész végig ott voltam. A tábor napi programja után mentünk ki edzeni. Egy hónapig intenzíven dolgoztunk a felkészülésen – számolt be a fiatal lovas.
A kitartó felkészülés meghozta az eredményt, az idei futamon Dorottya megnyerte a Kishuszár Vágtát. Persze, a győzelmet ez alkalommal sem adták olyan könnyen.
– Kicsit féltem a vágta előtt, mert bennem volt az, hogy idáig minden vágtán a második helyen végeztem. Emellett új volt a ló, és nem is indult még ilyen versenyen, úgyhogy attól is féltem, hogy mit fog éles helyzetben csinálni. Az előfutamot kicsit nehéz volt megnyernem, mert Bohóc még félt, és nem igazán tudta, hogy futnia kell. Végül nagy nehezen megnyertük, de a döntő előtt nagyon ideges voltam, mert nem tudtam mi lesz, és a többi lótól is tartottam. Viszont a döntőben elmúlt Bohóc bizonytalansága, és úgy gyorsult, ahogy kellett. Egész végig nagyon jól ment, így sikerült nyernünk. Igazából, egy kicsit taktikáztunk is, mivel én harmadik helyről startoltam és nem mentem rögtön előre. Kicsit visszafogtam a lovat, és utána a kanyar közepén kezdtem előzni, és onnantól kezdve már nagyon jól ment a ló. A végén már biztos voltam a győzelmemben, de azért néztem hátra is, hogy utolérnek-e engem – mondta Dorottya, akinek a mostani éve volt az utolsó a Kishuszár Vágtán, ugyanis betöltötte a 16. életévét. 2021-ben pihenni fog és megfelelő lovat keresnek, 2022-ben azonban már felnőtt kategóriában szeretne indulni a Vajdasági Vágtán.
Ami Dorottya további terveit illeti, azok mindenképpen kötődnek az állatokhoz, lovakhoz. A középiskola befejezése után szeretné folytatni tanulmányait. Azt még nem tudja, hogy Magyarországon vagy idehaza, de annyi biztos, hogy állatorvos szeretne lenni. Ami a lovaskarriert illeti, azt már tudjuk, hogy felnőttként is szeretne indulni a Vajdasági Vágtán, de álmai között ott szerepel az is, hogy megnyerje a Nemzeti Vágtát.